A DVTK kulcsembere visszavárja a télen bojkottot hirdető ultrákat.
Bár posztján nem mindig látványos egy hasznos teljesítmény, a DVTK eredménysora bizonyítja, hogy Anderson Esiti jelenléte vagy éppen hiánya meghatározó a csapat játékára nézve. A Ferencvárost is megjárt nigériai futballista egyike azon légiósoknak, akik üdvözlik a magyarszabályt. A védekező középpályást posztja fejlődéstörténetéről, és a magyar bajnokság nemzetközi szinthez mért lemaradásáról kérdeztük, valamint üzent a télen bojkottot hirdető diósgyőri tábornak is. Interjú.
Sérülés miatt kerek három hónapot hagytál ki, mielőtt február elején, a Kisvárda ellen visszatértél a pályára. Mennyire volt nehéz felvenni a ritmust?
Az elmúlt néhány mérkőzésen már abszolút százszázalékos állapotban voltam. Sokat dolgoztam a rehabilitáción, és miután újra pályára léptem, az első percekben még éreztem, hogy nem vagyok a legdinamikusabb. Aztán azzal, ahogy teltek a játékpercek, ez az érzés elkezdett bennem feloldódni, és onnantól már azzal a lendülettel és magabiztossággal tudtam beleállni a párharcokba, kitámasztásokba, amivel kell.
Azóta öt meccsen a DVTK hat pontot gyűjtött. Az egész szezonban tizenkettőből csak két bajnokit veszített a csapat, ha a pályán voltál, míg nélküled ez a mérleg tizenháromból nyolc. Ilyen jó kabala lennél?
Teszem, amivel megbíznak, valahányszor a pályára lépek. Igyekszem mindig a legtöbbet hozzátenni a csapat játékához, és idén amikor egészséges voltam, jól ment a játék, de nem csak az én hiányomon vagy jelenlétemen múlnak a dolgok. Idén keretszinten sem voltunk szerencsések a sérülésekkel, alig volt meccsünk, amikor mindenki bevethető volt. Ez persze nem lehet kifogás, hiszen más csapatoknak is meg kell küzdenie ugyanezzel, de idén alaposan ránk járt e téren a rúd, ami még nehezebbé teszi azokat az időszakokat, amikor épp nem jönnek az eredmények.
Komolyra fordítva, az eredménysort megnézve látszik, hogy nem csak „jókor voltál jó helyen”, vagyis nem arról van szó, hogy pont úgy alakult, hogy a nyerhetőbb meccseken játszottál. Az ETO és az FTC elleni pontszerzésből is kivetted a részed, úgyhogy feltételezem, kell hogy legyen valamilyen fontos szakmai összefüggés.
Védekező középpályásként az egyik legfontosabb poszton játszom. Amit Makeléle-szerepkörnek hívnak, az ma az egyik olyan pozíció a fociban, amelyen egy játékos jó teljesítménye látványosan hozzá tud adni a csapathoz. Mint már mondtam, szerintem jól megy mostanában a játék, és mivel fontos poszt az enyém, ezért látszódhat ez meg a csapat eredményein is. De még egyszer mondom, én csak egy vagyok a tizenegy játékosból a pályán. Ha a társaimtól nem kapnám meg a szükséges támogatást, most aligha beszélgethetnénk erről.
„Andy a sérülése után fizikálisan és mentálisan is kiváló állapotban tért vissza és azonnal stabilitást adott a Diósgyőrnek. Természetesen nehéz időszak volt számára, hogy nem lehetett a pályán, mert olyan játékos, aki él-hal a labdarúgásért. A legfontosabb most az, hogy újra játszik és a pályán tudja segíteni a csapatot tapasztalatával és tekintélyével.”
Pavelcsák Zsolt, Anderson Esiti menedzsere
Ha már Claude Makelélét említetted, valóban ő ennek a szerepkörnek a névadója, viszont szembetűnő a köztetek lévő különbség. Cirka egy fejjel magasabb vagy, fizikálisan pedig jóval erősebb. Mik ma a legfőbb követelmények a posztotokon?
Manapság mindenhol egyre technikásabbak a támadó középpályások, akik ellen nem elég az, hogy fizikálisan erősebb vagy náluk. Hatosként a jó időben kell a tökéletes helyen lenned, hogy meg tudd álllítani őket. Miközben a fociban hangsúlyosabb lett a jó fizikum, ma csak azzal már nem tudsz kitűnni, hogy erős vagy. Ez nem csak Magyarországon van így, hanem bárhol a világon. A játék is változott, ma már minden poszton a komplex játékosokat keresik. Védekező középpályásként már nem elég az, hogy segíted a védőket a támadások szűrésével, labdával is jónak kell lenned, hiszen ugyanúgy részt kell, hogy vegyél a labdakihozatalokban. Ha ebben nem vagy jó, akkor hiába a jó védőmunka, hátrányára vagy a csapatnak. Ha megnézzük, hogy világszinten ma kik a legjobbak ezen a poszton, akkor láthatjuk, hogy alig van köztük, aki a fizikumával emelkedne ki.
A csapat a tavaszi újraindulás óta nem élvezheti a mérkőzéseken a DVTK-tábor szervezett szurkolását. Hogyan hat rátok az ultrák bojkottja?
Nagyon sajnálom, hogy így van, korábban még nem éltem át hasonlót a karrierem során. Fontos, hogy a jó és a rossz időkben is egymás mellett legyünk, nekünk is szükségünk van a szurkolóinkra. Megértem, hogy frusztráltak, hiszen a DVTK jelenleg nem azokért a célokért küzd, amikért a klub történelme és hagyományai alapján kellene. A keret minden tagja azon van, hogy megmutassuk, nem vesztes, hanem győztes csapat vagyunk. Erre pedig több esélyünk van, ha a szurkolóink, akik az ország egyik legjobb tábora, ott vannak mögöttünk. Megértjük őket, de az egész csapat azt szeretné, ha visszatérnének.
„42-en lézengtek a szektorban” – folytatódik a DVTK-szurkolók bojkottja
A DVTK a harmadik magyar csapatod a Ferencváros és a Zalaegerszeg után, így az NB I él- és középmezőnyéből is vannak elsődleges tapasztalataid. Hogy látod a magyar élvonal erejét a korábbi állomáshelyeidhez; a görög, a török, a belga és a portugál bajnoksághoz képest?
A magyar futball sokat fejlődött az elmúlt években. A genti időszakomból van pár Belgiumban dolgozó barátom, akivel még tartom a kapcsolatot. Két éve, amikor a Fradi egy csoportba került a szintén belga Genkkel a Konferencialigában, többen is írtak közülük, hogy nem gondolták volna, hogy a magyar bajnok európai szinten is ilyen játékerőt képvisel. Mondhatni, a Fradi felrakta a térképre a magyar focit, de úgy látom, a többi csapat is igyekszik felzárkózni mögé. A magyar csapatok nagyon jó körülmények között dolgozhatnak. Amikor Diósgyőrbe igazoltam, azt tapasztaltam, hogy noha szerényebb a klub költségvetése, mint a Ferencvárosé, a megfelelő feltételek itt is ugyanolyan magas szinten adottak. A felszerelésektől kezdve a szakmai és az orvosi stábig mindenről csak jót tudok mondani.
Mindegyik említett bajnokságot magasabban jegyzik a magyarnál. Az UEFA-sorozatokban rendre több csapat képviseli őket, míg esetünkben ez a szám változatlanul egy. Szerinted miben vagyunk elmaradva? Mivel tudnánk felzárkózni ezen ligák mögé?
Ez nehéz kérdés. A magyar infrastruktúra nagyon magas szintű. Az összes eddigi csapatomnál azt láttam, hogy nagyszerű stadionokban játszhatnak és szakmailag minőségi támogatást biztosít a klub a munkához. Az orvostól a kit menedzserig mindenki jól végzi a dolgát. Amiben ezek a ligák erősek, az az, hogy jól követik a topbajnokságok trendjeit. Manapság a futballban egyre fontosabb a tempó, a letámadás, a minél magasabb játékintenzitás. Ebben kell megpróbálni zárkózni, amennyire csak lehetséges, mert a nemzetközi kupasorozatokban ez alapvetés. Szerintem a magyar foci jó úton van, a magyarszabály pedig segíti a fiatalokat, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek.
Arról is volna egy kérdésem. A legtöbben arról beszélnek, hogy ez a szabályozás milyen hatással lesz majd a magyar piacra és a játékosokra, titeket, légiósokat viszont ritkábban kérdeznek meg, hogy mennyit változtatott a helyzeteteken.
Az én felfogásomban nem sokat. Ez a szabály, alkalmazkodni kell hozzá. A helyzet enélkül és ezzel is ugyanaz: küzdened kell, hogy helyet kapj a csapatban. Ki kell érdemelned, hogy betegyenek, és hogy a következő szezonban is számítsanak rád. Ez a futball, ez az élsport. Versenyezned kell a lehetőségért, ha pedig megkapod, megmutatni, hogy megérdemelted. A lényegen nem változtat ez a szabály, a fiatal játékosok számára viszont megkönnyíti a felnőtt szintre lépést. Ezt jónak tartom, mert a saját példámon is azt tanultam, hogy nagyon fontos, hogy fiatalon minél hamarabb minél több játékpercet kapj az első csapatnál.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sokan pont ezt a könnyítést róják fel az egyik legfőbb kritikaként. Te hogy látod, ha mondjuk 20 éves korodban egy ilyen szabály segített volna téged, az nem vette volna el épp annak a kihívásnak az értékes tapasztalatát, hogy fiatalkorod ellenére kell helyet követelned magadnak, és „leszaggatni a mezt” az idősebb posztriválisról?
Szerintem keveset beszélnek arról, hogy azok a fiatalok, akik ennek a szabálynak megfelelnek, ugyanúgy megvívják a saját harcaikat, mire odakerülnek. Az utánpótlás-csapatokból egy egész keretből választják ki azt a néhány játékost, akik a közelébe jutnak, hogy lehetőséget kapjanak a felnőtteknél. A verseny tehát nem szűnik meg az ő számukra sem, ugyanúgy meg kell küzdeniük az esélyért.
Ami a DVTK helyzetét illeti, jelenleg a kiesőzónában van a csapat, viszont a korábbi évekhez hasonlóan idén is szoros befutó várható. Szerinted mi lesz a legfontosabb faktor a kiesés elkerüléséért zajló versenyben?
A megfelelő felfogás, és persze az, hogy erre minél jobb futballt alapozz. Az NB I-ben minden évben, az elejétől a végéig sűrű a mezőny, így egy-két győzelemmel gyorsan kerülhet jobb helyzetbe egy csapat. Kétlem, hogy azzal, hogy valaki a vereség elkerülésére játszik, kényelmesen bent lehetne maradni. A kulcs az lesz, hogy a szoros, ki-ki meccseken ki mer és tud majd győzelemre játszani. Aki ezekből extra pontokat tud gyűjteni, az előnybe kerülhet a többiekkel szemben. Nekünk ez legutóbb nem sikerült, de dolgozunk azon, hogy javuljunk. Remélhetőleg ennek már a következő mérkőzésen is látszik majd az eredménye.
Téged 2027 nyaráig, vagyis a jövő szezon végéig köt szerződés a klubhoz. Hogyan tervezed a jövőt?
Most csak erre a tavaszra koncentrálok. Szeretném jó játékkal hozzásegíteni a DVTK-t ahhoz, hogy jövőre is az elsőosztályban játszhasson. Boldog vagyok itt, szeretem a klubot, az embereket, a sérülésem során engem kezelő orvosoktól az edzőmön át az elnökig mindenkinek hálás vagyok, hogy bíztak bennem. A fociban persze gyorsan változnak a dolgok, de jelenleg nincs okom arra, hogy a Diósgyőrön kívül bármi máson járjon az eszem.
