nb1.hu

Mezőkövesden mutatkozhat be a DVTK, a ZTE és a Fradi volt nigériai válogatott légiósa

Anderson Esiti kétéves szerződést kötött a bosnyák bajnokkal.

Új állomáshoz érkezett Anderson Esiti pályafutása, aki a Borac Banja Luka játékosa lett, és akár Magyarországon is bemutatkozhat új csapatában.

A 32 éves nigériai középpályást még az előző NB I-es idény vége előtt engedte el a DVTK, így a Paks elleni utolsó bajnokin már nem lépett pályára. Diósgyőrben összesen 17 bajnoki és három kupamérkőzésen szerepelt.

A korábbi nigériai válogatott futballista szabadon igazolható játékosként került a Borac Banja Lukához, amellyel kétéves szerződést kötött. A bosnyák klubnál két korábbi diósgyőri játékossal, Ante Roguljiccsal és Sinisa Sanicaninnal is együtt futballozhat.

Esiti korábban Magyarországon a Ferencvárosban és a ZTE-ben is szerepelt. A Fradival két magyar bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert, valamint nemzetközi kupamérkőzéseken is pályára lépett.

Az új klubjában az első tétmérkőzésére éppen Magyarországon kerülhet sor. A Borac Banja Luka csütörtökön 19 órától Mezőkövesden fogadja a fehérorosz ML Vicebszket a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján – emlékeztetett a Boon.hu.

A bosnyák együttes 1–0-s előnyből várja a mérkőzést. Az első találkozón Roguljic a 70. percben csereként lépett pályára, Sanicanin viszont végig a kispadon maradt, Esiti pedig most kaphat először lehetőséget új csapatában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC