nb1.hu

„Alkalmatlan volt a játékra” – edzői reakciók a viharos Csákvár–Kisvárda után

Tovább a feljutásért!

Az orkánerejű szél miatt a Csákvár és a Kisvárda szakvezetője is úgy látta, hogy alkalmatlanok voltak a körülmények a mérkőzésükön. A meccset viszont lejátszották, azt a Kisvárda nyerte meg 1–0-ra, így tovább robog a feljutás felé.

A tabellán

Helyezést nézve a Csákvár masszív középcsapat a 23. forduló után, hiszen a hetedik helyet foglalja el a tabellán. Tóth Balázs együttese azonban csak öt ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Budafokot.

A Kisvárda sikerének köszönhetően továbbra is magabiztosan őrzi az első helyét 48 ponttal. A cikkünk megjelenésekor második Kazincbarcika 41 pontot gyűjtött eddig, a 39 pontos Vasas pedig este nyolckor kezd Mezőkövesden.

Vezetőedzői reakciók

Tóth Balázs (Csákvár): „Nagyon jó csapat ellen játszottunk, a meccset egy szerencsés találat döntötte el a listavezető javára. Mindkét csapat játékosait dicséret illeti, hogy ilyen körülmények között is megpróbáltak futballozni.”

Révész Attila (Kisvárda): „Futballra és bármilyen más sportra teljesen alkalmatlan körülmények között az első félidőben széllel szemben játszva is több lehetőségünk volt, mint a másodikban. Az időnként orkánerejű szél a játékot teljesen ellehetetlenítette, és az volt a cél, hogy szünet után a szél támogatásával valamilyen módon, szögletből, bedobásból, szabadrúgásból vagy átlövésből betaláljunk. Így is sikerült, hiszen egy bedobást követően, beadásból, vagyis végül átlövésből gólt szereztünk, ami a szélnek is köszönhető. Ez a mérkőzés a küzdésről szólt, rengeteget volt a levegőben a labda, volt olyan, hogy a szél a félpályáról visszafújta azt a térfél közepére, úgyhogy egyik csapat sem tudta megmutatni, hogy igazából mire képes.

Így is örülünk a győzelemnek, és annak, hogy a vasárnap pályára lépő riválisaink és üldözőink többségével szemben tovább nőtt az előnyünk, és mondhatom, hogy még nagyobb esélyünk lett elérni a hőn áhított célokat.”

A Csákvár a következő fordulóban a feljutásért harcoló Vasas vendége lesz, a Kisvárda pedig a BVSC-t fogadja. Papíron az éllovasnak lesz sokkal könnyebb dolga.

NB II, 23. FORDULÓ
CSÁKVÁR–KISVÁRDA 0–1 (0–0)

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Pintér Csaba (Mohos Milán, Szabó Dániel)

CSÁKVÁR: Zelizi – Szalai P., Pál B., Karacs, Varga B. – Farkas A., Dencinger (Gazdag, 76.), Dusinszki (Menyhárt, 89.) – Mondovics (Szakály D., 76.), Nagy Z., Haragos (Szabó B., 66.). Vezetőedző: Tóth Balázs

KISVÁRDA: Popovic – Jovicic, Matic (Lippai, 85.), Chlumecky, Soltész D. – Popoola, Soltész I. – Cipetic, Bíró (Gyurkó, 70.), Matanovics (Molnár G., 70.) – Mesanovic (Puclin, 87.). Megbízott vezetőedző: Révész Attila

Gólszerző: Soltész I. (0–1) a 68. percben

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC