A magyar támadót Răzvan Marin hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe a Szuperliga 1. fordulójának szombati játéknapján.
A címvédő AEK Athén Varga Barnabással és Vitális Milánnal a kezdőjében 4-0-ra legyőzte az Iraklísz együttesét.
A sárga-feketék első találatát – ami az új idény első gólja is volt egyben – Varga Barnabás jegyezte a 11. minutumban. Răzvan Marin pazar indítását követően mesterien, becsúszva lőtte ki a hosszú alsót a kimozduló kapus mellett. Íme:
Vitális Milán először kezdett tétmeccsen az AEK színeiben. Az ETO FC korábbi középpályása végigjátszotta az Iraklísz elleni nyitómérkőzést, ahol pontos passzai (95%) és párharcerős játéka mellett az 58. percben beszedett sárga lapjával hívta fel a figyelmet.
Varga Barnabást a 72. minutumban lecserélték, vélhetően a közelgő BL-visszavágóra is gondolva.
Kiütéses sikerével az AEK élre állt a Szuperliga tabelláján. Igaz, 4 mérkőzés még hátra van az első fordulóból. A görög bajnok szerdán a Levszki Szófiát fogadja a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának visszavágóján.
Frissítés
Vitális Milán jól szállt be az AEK-be a BL-visszavágó előtt.
Varga Barnabás betalált, Vitális Milánt dicsérte Nikolics az AEK nagy győzelme után














