Gaál Bálint továbbra is hibátlan.
Kiesési rangadót rendeztek Ajkán, ahol a Honvéd vendégeskedett. Két mérkőzés után kijelenthető, hogy a hazaiakat megbízott vezetőedzőként irányító Gaál Bálint remek munkát végez, míg a kispestiek továbbra is hatalmas bajban vannak. Feczkó Tamás szerint már a második percben mérkőzés végkimenetelét befolyásoló tévedés történt.
A meccsen
A találkozó nagy iramban indult, ami a tét nagysága miatt érthető volt. A vendégek kezdeményezőbbek voltak, míg a hazaiak kontrákra rendezkedtek be. Az Ajka a 21. percben szerzett vezetést. Csizmadia indult meg a kapu felé, majd az ötösön belülre belőtt labdájába Bobál Gergely belecsúsztatott. A labda így lett jó az üresen érkező Babos Bencének, aki közvetlen közelről a jobb felső sarokba lőtt, 1-0.
Tizenkét perccel később az Ajka megduplázta előnyét. Garai megnyert egy futóversenyt és két párharcot a bal oldalon, majd remek labdát adott a középen érkező Doncsecz Leventének, aki hét méterről, Csonka mellett a kapu bal oldalába lőtt, 2-0.
Több gól nem született, de a hajrában balhé is volt, ami miatt tíz percig állt a játék.
NB II: Botrányos Honvéd-vereség Ajkán: tömegjelenet, kiállítás, szüneteltetett meccs
Reakciók
Gaál Bálint megbízott vezetőedzőként másodszor irányította az Ajkát. A Szegeden elért 2-0-s győzelem után ismét sikerre vezette csapatát. Az Ajka már a kilencedik helyen áll, de ennél is fontosabb, hogy ötpontos előnyt szerzett a még kieső helyen lévő Kispesttel szemben. Gaál így értékelt a lefújás után:
Tudtuk, hogy egy nagyon jó Honvéd ellen fogunk játszani, de úgy gondolom, jól feltérképeztük a kispestieket. A játékosaimról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, mióta átvettem a csapatot, nagyon keményen beleálltak a munkába.”
A Honvédnak lehetősége volt arra, hogy öt hónap után elmozduljon a kieső helyről, de vereségével maradt a 15. helyen. A Tatabánya és a Kozármisleny kiütése után ismét pont nélkül maradt Feczkó Tamás együttese. A kispestiek vezetőedzője szerint a második percben történtek nagyban befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét:
Egy egyértelmű, szándékos ütést a második percben ugyanúgy kellene elbírálni, mint a nyolcvanadikban. Ez sokkhatásként ért minket, és ezután nem jól álltunk bele a meccsbe. Az Ajka megrúgta azt a gólt, amivel a maga javára fordította a találkozót.
A szünetben változtattunk, rúgtunk két kapufát is, de alig volt helyzetünk, szinte nem is kellett védenie az ajkai kapusnak. A támadózónában ennél többet kell nyújtanunk a jövőben. A szurkolóinknak viszont köszönettel tartozunk, hogy ennyien elkísértek és buzdítottak minket.”
A következő fordulóban az Ajka Kisvárdára utazik a Honvéd Soroksárt fogadja.
NB II, 19. FORDULÓ
FC AJKA–BUDAPEST HONVÉD FC 2–0 (2–0)
Ajka, Városi Sportcentrum, 1500 néző. Vezette: Móri Tamás (Becséri Gergely, Kulman Tamás)
AJKA: Horváth D. – Kovács N., Jagodics B., Kenderes, Garai (Szabó B., 84.) – Tóth G., Csizmadia Z. (Kopácsi, 84.) – Doncsecz (Borsos, 58.), Sejben (Zsolnai, a szünetben), Babos – Szarka Á. (Bobál G., 17.). Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
HONVÉD: Tujvel – Szabó A. (Vernes, 83.), Baki, Csonka B. (Kántor, a szünetben) – Bévárdi, Somogyi Á. (Szamosi, a szünetben), Holman, Hangya – Pinte (Pekár I., 83.), Farkas B. (Keresztes N., 64.), Medgyes Z. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Babos (20.), Doncsecz (34.)
Kiállítva: Holman (77.)