nb1.hu

A Honvéd szakmai igazgatója a saját nevelésű játékosok fontosságát emelte ki

Bajnok lett és kupadöntőt játszik a Budapes Honvéd U16.

A Budapest Honvéd FC a 2023/24-es szezont az NB II 9. helyén zárta. A kispesti klub szakmai igazgatója a klub honlapján értékelte az előző idényt. Fehér Péter 2023 januárjában vette át a Magyar Futball Akadémia vezetését, majd fél év „alapozást“ követően a mostani volt az első teljes szezonja, amely során már nemcsak az akadémia, hanem a klub szakmai igazgatójaként dolgozott.

„Nyáron egy teljesen új dologba kezdtünk bele és úgy érzem, hogy emiatt nem is a nulláról, hanem mínuszból indultunk, de nagy hittel és bizalommal vágtunk bele a munkába. Szakmailag is anyagilag is rendbe kellett tenni a csapatot a kiesés és a nehéz időszak után. Azzal a céllal kezdtünk el dolgozni, hogy építsünk fel egy új Honvédot, azon értékek mentén, amelyekről azt gondoljuk, hogy méltók a klub gyökereihez.”

Ilyen a saját nevelésű játékosok fontossága, a Puskás-örökség továbbvitele és ezzel együtt a támadófoci felvállalása. A terveink között egy olyan klubmodell szerepel, amely hosszú távon szakmailag és gazdaságilag is nyugodtan támaszkodhat a saját bázisára.

Az elmúlt szezonban hét akadémista debütált az első csapatban és az NB II-ben pályára lépő saját nevelésűek aránya 75 százalék, három mérkőzésen pedig csak akadémista szerepelt a kezdőcsapatban. A Budapest Honvéd második csapatában összesen 52 játékos kapott lehetőséget, közülük 21 akadémista ebben a szezonban debütált az NB III-ban.

Fehér Péter a kispesti szurkolókat is kiemelte.

„Az idény során a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy milyen az NB II, ami szerintem nem egy kemény, hanem egy alattomos liga, nekünk pedig meg kellett találni a helyünket és megfelelően válaszolni arra, ha ilyen szituációkkal találkoztunk. Nagyon sok támogatást kaptunk a szurkolóktól, le a kalappal előttük, hiszen nehéz időszakon mentünk keresztül. De ott voltak mögöttünk és ahogy ők is, mi is tudjuk, hogy erősebbé kell válnunk.”

A Budapest Honvéd szakmai igazgatója a jövőről is szót ejtett.

„Célunk, hogy az első csapat keretének legalább hatvan százalékban saját nevelésűek alkossák, azonban lehet, hogy visszább kell lépni mondjuk ötvenre, hogy később megerősödve újra hatvan százalékon legyünk, ahogyan a feljutás is nagyon fontos lenne, hiszen a Honvédnak az első osztályban a helye.”

Az erős klubokra jellemző, hogy egyértelmű az identitásuk, megvan a DNS, mi pedig tudjuk, mit és hogyan szeretnénk elérni, ennek szellemében kell tovább folytatni az elkezdett munkát.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC