nb1.hu

A híres transzferguru is beszélt Szoboszlai Dominik jövőjéről

Több kérője lehet a magyar válogatott futballistának.

A hétvégén látott napvilágot az a hír, amely szerint Szoboszlai Dominik az angol Chelsea-ben folytathatja a karrierjét. Erre az információra így reagált Szoboszlai menedzsere:

„Teljesen normális, ha ehhez hasonló pletykák szárnyra kapnak a médiában, Dominik ugyanis kiválóan teljesít a mostani idényben, ezt a számok is alátámasztják, extra az, amit Lipcsében mutat. Most viszont az a legfontosabb, hogy továbbra is a Leipzigre, és az előtte álló feladatokra koncentráljon, mert nagyon sok fontos meccs vár rá tavasszal. Ennek megfelelően egyetlen másik klubbal sincs szó egyezségről, semmilyen bejelentéssel nem készülünk a közeljövőben” – mondta Esterházy Mátyás.

Szoboszlai jövőjéről az átigazolási hírekben járatos Fabrizio Romano is elmondta a véleményét – ezt a sportal.hu jelezte. Romano szerint nincs megegyezés a magyar válogatott futballista jövőjével kapcsolatban. Hozzátette, sok csapat, köztük a Chelsea is kiemelten figyeli Szoboszlai teljesítményét.

Szoboszlai Dominik szerződése 2026 nyarán jár le az RB Leipzignél. A Transfermarkt szerint a 22 éves futballista jelenleg 35 millió eurót érhet.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC