nb1.hu

A Fradi és a válogatott számára is ismerős bíró fúj a Braga ellen

Idén a BL és az El főtábláján is többször számítottak rá.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja szerint skót játékvezető dirigál majd a Ferencváros Braga elleni Európa-liga-nyolcaddöntőjének odavágóján.

Az uefa.com-on feltüntetett Nick Walsh nem először fúj majd a Fradinak. 2024 nyarán az Európa-liga selejtezőjében a Borac Banja Luka elleni meccset vezette a zöld-fehéreknek. A Bragáról frissebb élménye lehet: az El tavalyi kiírásának alapszakaszában, a Union Berlin elleni 1–2-es vereség alkalmával működött közre.

Ami a magyar érintettségű mérkőzéseket illeti, Walsh a magyar válogatottal is találkozott már. A 2021-es, 3–0-s vendég győzelemmel végződő vb-selejtezőnket azonban aligha sorolja majd élete legnagyobb kihívásai közé.

Az idei szezon során 34 mérkőzéséből tizenkilencet hazája bajnokságában vezetett, de fújt Kl- és El-selejtezőn is. A BL-ben és az El-ben három-három főtáblás meccset kapott. Összesen 149 sárga és három piros lapot mutatott fel, valamint tíz büntetőt ítélt meg.

Walsh munkáját az oldalvonalaknál Francis Connor és Daniel McFarlane, negyedik játékvezetőként pedig Donald Robertson segíti majd. A VAR-szobában Darren England és asszisztense, Kevin Clancy ülnek majd.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC