nb1.hu

A Fradi-edzővel együtt kergeti a halakat Botka Endre

A védő nem az Eb-re, csakis saját magára koncentrál.

Botka Endre a Diósgyőr elleni, 2-0-ra megnyert kupameccsen csapatkapitány volt, és szerdán újra 90 percet játszott a Ferencvárosban. A Fradi 2-1-re győzte le ismét a Diósgyőrt az NB I korábbról elhalasztott, és most pótolt bajnokiján.

A 29 éves védőnek szükséges is volt a játékpercekre, mert a Ferencváros téli edzőtáborának az utolsó napjaiban megsérült, ezért a tavaszi idény kezdetén nem volt bevethető, majd miután visszatért, betegség is hátráltatta. Ezek után márciusban nem kapott meghívót az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott keretébe, de ezt a témát hamar lezárta a szerdai bajnoki után.

„Most már elég jó fizikai állapotban vagyok”

Ugyanis arra az újságírói kérdésre, hogy mennyire gondol az Eb-re, így válaszolt:

Semennyire. Dolgozom azon, hogy minél jobb formában legyek, és csak magammal foglalkozom

– nyilatkozta Botka, aki egyébként a saját formajavulása mellett még abban is bízhat, hogy 23 helyett végül 26 tagja is lehet majd az Eb-válogatottaknak, hiszen a kritikák miatt az UEFA-nál napirenden van a változtatás lehetősége.

A 25-szörös válogatott Botka mindenesetre remek erőben érzi magát. „Jólesett a 90 perc, most már elég jó fizikai állapotban vagyok, erre már nem lehet panasz” – mondta az NB1.hu érdeklődésére a hátvéd, majd rátért a szerdai meccs gyorselemzésére.

„Az első félidőben teljesen jó volt a játékunk, de talán túlságosan is elhittük 2-0-nál, hogy megvan a győzelem. A második játékrészben egy kicsit visszaesett sajnos, nagyon sokat romlott a játékunk, nagyon egyszerű labdákat hibáztunk, és egy kicsit vissza tudott jönni a meccsbe a Diósgyőr. De hál’istennek itthon tudtuk tartani a három pontot, és most, ezzel a 11 pontos előnnyel már nyugodtabbak vagyunk” – fogalmazott Botka Endre.

A 2-1-es sikerrel már 11 pont a Fradi előnye a Paks előtt, de még nincsen az aranyérem a játékosok nyakában, hiszen matematikailag még előzhet a jelenlegi második.

Felesleges kijelenteni bármi is a bajnoki aranyról, csak akkor lesz értelme, ha már biztosan megvan, akkor mondjuk majd csak ki. Addig pedig csináljuk a dolgunkat.

„De könnyebb így, amikor már érezzük, hogy nagyobb előnyünk van. A motivációval nem lesz gond, mert a Fradinál ez alap, hogy megnyerjük a mérkőzéseket. Nem lehet úgy pályára lépni, hogy nem száz százalékot adnak ki magukból a játékosok. Én azt gondolom, hogy ezzel a folytatásban sem lesz gond” – jelentette ki a védő.

Botka Endre Ferencvárosi TC Forrás: facebook.com/fradi.hu
Forrás: facebook.com/fradi.hu

Botka Endre a szabadidejében nagyon szeret horgászni, és most is tervezi, hogy kilátogasson a vízpartra, de nem egyedül.

„Jövő héten megyünk majd horgászni, ha minden jól megy. Még nem találtuk ki, hogy pontosan hová, de már várjuk nagyon. Leo (Leandro, a Ferencváros másodedzője – a szerk.) biztosan jönni fog, az száz százalék, a többieket még nem tudom biztosan, de (Varga) Barnit is megpróbáljuk elrángatni” – mondta Botka, hozzátéve, hogy a parton nincs a fradisták között versengés: „Inkább összedolgozunk ott is.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Botka Endre (@botka_endre21) által megosztott bejegyzés

A Ferencváros vasárnap a ZTE otthonába látogat az NB I-ben.

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC