nb1.hu

ZTE: eldőlőben a 100 gólos csatár sorsa

A Fradi ellen játszott először.

„A kiesés elől menekülő Zalaegerszeg a listavezető Ferencváros otthonában játszott felkészülési mérkőzést szerdán. A zöld-fehérek 2-0-s győzelmet arattak, a Fradi góljait Boli és Haratin szerezte, utóbbi egy tizenegyest értékesített.

Az egerszegi csapatban csereként lépett pályára Zimonyi Dávid. A 22 éves futballista a 70. percben váltotta Babatit. Zimonyi ebben a szezonban a Lipót Pékség csapatát erősítette, az NB III-ban 14 gólt termelt. Zimonyi szerezte a legtöbb találatot a Nyugati csoportban.

ZTE: NB III-as klub játékosával erősítenek? – NB1.hu

 

Érdekesség, hogy a lipótiak a Magyar Kupában 3-1-re legyőzték a zalaegerszegieket a párharc első meccsén. Ezen a találkozón Zimonyi állította be a végeredményt. A visszavágón a ZTE az 5-1-es diadalnak hála ledolgozta a hátrányát. A Lipót Pékség SE becsületgólját Zimonyi szerezte a ZTE Arénában” – jelentette az nb1.hu már május 13-án.

Ez azért is érdekes, mert ma Salló István, a ZTE sportigazgatója megerősítette az nso.hu-nak azt, hogy a támadó náluk folytathatja majd a pályafutását.

Zimonyi egyébként a mostani fél idényt és az előző évadot is beleszámítva 61 találkozón 100 gólt szerzett.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC