Wales-Magyarország: érzékeny veszteség érte a hazaiakat

Menedzsere szerint jó formában volt a középpályás.

Forrás:

Ha nyerünk Wales ellen idegenben november 19-én, akkor máris kijutott a magyar válogatott az Európa-bajnokságra. A mérkőzésen Kleinheisler László eltiltás, míg Nagy Ádám sérülés miatt nem lehet majd ott Marco Rossi csapatában. Nagy esetében talán még pontosabb megfogalmazás, hogy csoda kellene a pályára lépéséhez, mert angol sajtóhírek szerint legkorábban 10 nap múlva kezdheti el fokozatosan az edzéseket.

Ryan Giggs, Wales szövetségi kapitánya sem számíthat majd mindegyik játékosára. Ugye Giggs azt mondta a sorsolás után, hogy a csoportunkból Horvátország, Szlovákia és Wales csatázik majd a továbbjutásért, azaz, nagyot tévedett a kijelentésével.

FIFA-világranglista: Wales bőven előttünk - NB1.hu

 

De térjünk vissza a hiányzóra. Jonny Williams, a Charlton Athletic középpályása esett át térdműtéten. Williams alapember Wales válogatottjában, amit jelez, hogy Szlovákia és Horvátország ellen is végig a pályán volt, mindkét találkozónak 1-1 lett a végeredménye.

A középpályás a Derby County elleni meccsen sérült meg, s Lee Bowyer, a Charlton Athletic menedzsere volt az, aki bejelentette, hogy a játékosára két hónapig nem számíthat, amit azért is sajnál, mert nagyon jó formában volt.

Legfrissebb híreink