Vasas-Vidi: bejelentés a kórházba szállított védőről

Telefonszámot kért az angyalföldiek csapatkapitánya.

Forrás:

A Vasas elleni kupameccs 13. percében súlyosnak látszó sérülést szenvedett a Vidi utánpótlás-válogatott védője, Bolla Bendegúz. 

„A Vasas elleni kupameccs 13. percében szenvedett súlyosnak tűnő sérülést Bolla Bendegúz. Mivel védőnk nem az a földön maradó típus, ezért rögtön tudtuk, hogy nagyobb lehet a baj. Még a mérkőzés alatt a székesfehérvári kórházba szállítottuk Bendegúzt, ahol az első vizsgálatok sem törést, sem szalagszakadást nem igazoltak. Közepesen súlyos zúzódással kezdjük el védőnket kezelni, csütörtökön újabb vizsgálatok várnak rá" - nyilatkozta honlapunknak dr. Kovács Tibor csapatorvos a Vidi honlapjának.

Magyar Kupa: előrehozott döntő lesz - NB1.hu

Súlyosnak látszó sérülés

A mérkőzés után Schindler Szabolcs, a Vasas vezetőedzője az nb1.hu-nak elmondta Kalmár Olivér nem szándékosan okozott sérülést, de a Vidi játékosai gyorsabban játszanak, mint az NB II-es ellenfeleik, emiatt későn érkezett a védője, ezért történt a baj.

Kalmár, majdnem sírva arról beszélt szintén, hogy nem volt szándékosság benne. Szatmári Lóránd csapatkapitány egyébként elkérte a sajtóteremnél Bolla számát, hogy Kalmár felhívhassa telefonon és elnézést kérhessen a Vidi védőjétől. Kalmár megerősítette, hogy így fog tenni.

FRISSÍTÉS: 15.17

Most nem a Fradi elleni kupameccs a legfontosabb a Vidinek - reakció - NB1.hu

 

 

Legfrissebb híreink