Újpest az Újpest ellen: a lila-fehér szívek Derbije az első helyért, 6 góllal

Gyűlölködés nélkül! KÉPEK!

Forrás: Réti Zsolt

Az Újpest FC és az UTE vitája, melynek eredménye az, hogy az Újpest FC megváltoztatta a focicsapat címerét, ami hatalmas érzelmi megnyilvánulásokat eredményezett a klub fanatikusainak a köreiben (mindkét félre egyformán haragudnak emiatt), odáig fajult, hogy az UTE és az Újpest FC utánpótlás-csapati közül a 19 éves korosztálynak egymás ellen kellett bajnoki találkozót játszania szombaton.

A presztízs rangadóra az Újpest FC otthonában kerül sor, de mivel a két klub sporttelepeit egy kerítés választja el egymástól, az UTE tehetségei a saját létesítményükben öltöztek át, majd egy kapun egész egyszerűen átsétáltak a másik pályára.

Az Újpest FC U19-nek az Újpest két ikonja, Véber György és Szlezák Zoltán az edzője, az UTE palántáit egy másik csillag, Juhász Péter irányítja hivatalosan.

A találkozót az Újpest FC nyerte meg 4-2-re, így átvette a csoportban az első helyet az másik lila-fehér gárdától.

Fontos megjegyezni, ezen a szinten nincsen gyűlölködés, azaz, a fiatalok és az edzőik nem egymás ellenségei, hanem ellenfelei voltak.

Réti Zsolt fényképei ezt bizonyítják is.

 

 

 

Legfrissebb híreink