nb1.hu

U21-es válogatott: Gera Zoltán gondolkodik

Magában keresi a hibát.

Gera Zoltán a magyar válogatott szerelését 97 alkalommal húzhatta magára. A nemzeti együttesben 26 gólt termelt Gera, aki a Ferencvárossal háromszor nyerte meg a magyar bajnokságot. A futballista a légióskodásba is belekóstolhatott, a West Brom és a Fulham csapatában mutathatta meg, hogy mire képes. A Fulhammel az Európa-liga döntőjébe jutott 2010-ben.

Visszavonulása után sem szakadt el a labdarúgástól, jelenleg az U21-es válogatottat irányítja. Gera az M4 Sportnak elmondta, a mostani időszakban azon is tud gondolkodni, hogy a csapatnál mit csináltak jól és mi nem működött.

 

"Abból a szempontból nem sok minden változott, hogy amit eddig Telkiben végeztem, most itthonról csinálom, ugyanakkor most nem tudok kilátogatni meccsekre, de képzem magam. Van idő gondolkodni, hogy az elmúlt hat mérkőzésen mit csináltunk jól, mit rosszul, csapatszinten is és abban is, hogy mi, a stáb mit rontottuk el" – mondta Gera, aki optimistán várja a folytatást. "Kritikus vagyok, először magamban keresem a hibát, bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken már jobb teljesítményt tudunk nyújtani" – árulta el a 40 éves edző. 

 

Gera úgy véli, hasznos meccseket játszott az U21-es válogatott. Elárulta, igyekezett mindenkinek lehetőséget adni a bizonyításra, ám a jövőben már csak olyanok kapnak meghívót, akik jó teljesítményt tudnak nyújtani a nemzetközi terepen.

Gera a mostani nehéz időszakban a családjával imádkozik, emellett a Bibliát is gyakran olvassa a korábbi kiváló futballista.

"A Bibliában sok üzenet van ezekkel a helyzetekkel kapcsolatban is, hiszen leírja, hogy akik Istenben bíznak, azok nem szégyenülnek meg. Mi amúgy is sokat olvassuk a Bibliát, minden nap megéljük a hitünket, nemcsak a bajban. Ezekben a napokban többet imádkozunk az embertársainkért, az országunkért, a világért" – mutatott rá Gera Zoltán.

A teljes beszélgetés itt látható
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC