nb1.hu

A Hertha edzője megmondja.

A Sport Televízió nb1.hu-nak küldött közleménye:

"A Hertha BSC kapusedzője, korábbi 38-szoros válogatott kapus, Petry Zsolt volt a Sport TV Mai helyzet című műsorának vendége. Beszélt Szoboszlai Dominikről is. Szerinte Détári óta nem volt ilyen jó képességű labdarúgó Magyarországon, és úgy véli, a magyar válogatott kiválóságának karrierje szempontjából a Lipcse vagy a Dortmund ideális választás lenne következő lépcsőfokként.

Szoboszlai nagy célja: elmondta, öt év múlva hol futballozna – NB1.hu

 

Petry Zsolt előbb értékelte a magyar válogatott csodálatos teljesítményét, amivel egyrészt kvalifikálta magát a 2021-es Európa-bajnokságra, másrészt feljutott a Nemzetek Ligája A-csoportjába is. Úgy gondolja, egykor Dárdai Pál kinevezése fontos volt, az ő személyével indult el az a folyamat, amely elvezetett idáig. A sikertelen Leekens-éra után a szövetség nagyon jól választott, amikor Marco Rossit nevezte ki kapitánynak. Az olasz szakember elérte, hogy a válogatott jó közösség legyen, jól érezzék magukat benne a játékosok, ami tartást ad a nemzeti csapatnak. Ráadásul a taktikája is idomult a játékosokhoz. Ez a kettő egyformán fontos a siker szempontjából, és Rossi nagyon jó mindkettőben.

Szoboszlai jövője: megerősítés Gulácsi és Orbán csapatától – NB1.hu

 

A válogatottat az „Eb-re lövő” Szoboszlai Dominikról külön is beszélt, reagált arra a nyilatkozatra, hogy a játékos akár a Bayern Münchenbe is beférne. A Hertha kapusedzője szerint a Salzburg játékosa számára nem ez lenne most a legjobb lépés a pályafutása szempontjából, sokkal inkább a Lipcse vagy a Dortmund: „Nagyon régóta, talán Détári óta nem volt ilyen képességű játékos, legalábbis én nem emlékszem, hogy lett volna. Voltak nagyon jó futballistái a magyar válogatottnak azóta is, de benne egyesül nagyon sok minden abból, ami a mostani európai futballban keresett. Rettentő jól lát a pályán, iszonyú jó játékintelligenciája van, ami manapság az egyik leginkább döntő, hogy csúcsteljesítményt tudjál nyújtani ezen a szinten. Technikailag nagyon jól képzett, a sebessége is megvan ahhoz, hogy le tudjon venni egy-két játékost a középpályán, vagy esetleg a pálya első harmadában. Szóval rettentően sok olyan képessége van, ami manapság topcsapatoknál keresett. Én akkor is azt mondom az eddigi tapasztalataim alapján, hogy a környezete nagyon jól védi őt ezektől a nagy szavaktól, akár a sajtótól, a körülötte lévő játékosoktól, vagy a menedzserek támadásaitól.

 

Szerintem, ha ezt ő ilyen tisztán és értelmesen fogja fel, akkor következő lépésként biztosan nem egy ilyen sztárcsapatot választ, hanem egy olyan csapatot, mint például a Bundesligában egy Lipcse vagy egy Dortmund, ahol a következő lépést meg tudja tenni. Azért az osztrák bajnokságból elkerülni akár egy olasz, spanyol vagy német nagycsapatba, az nagyon nagy ugrás.

 

Sokkal jobbat tenne neki, ha ezt a köztes lépést megtenné” – vélekedik Petry Zsolt a magyar válogatott játékosáról, akivel kapcsolatban több igazi sztárcsapat is szóba került a közelmúltban, és akinek a piaci értékét a transfermarkt.com jelenleg 25 millió euróra taksálja.

FRISSÍTÉS:

Szoboszlai a PSG-hez igazolhat? Lőw Zsolt reakciója – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC