Szalai Ádám beszéde is nagyon kellett Izland legyőzéséhez

Dzsudzsákot is visszavárja a második csatár.

Forrás: Réti Zsolt

Az Origónak adott részletes nyilatkozatot Sallai Roland, a Freiburg támadója. Sallai elmondta, hogy kisebb sérülés miatt maradt csak ki az Augsburg elleni mérkőzés keretéből, de keddtől már újra teljes intenzitással edzhet.

A magyar válogatottal kapcsolatban leszögezte, hogy „Rossi előtt a válogatott valóban a leggyakrabban a négyvédős rendszerben játszott. De miután ő lett a szövetségi kapitány,
szép lassan adagolni kezdte a három, majd az ötvédős rendszert, ami nyilván az ellenfelektől függően változik. De ez a formáció valóban testhez állóbb a válogatott számára, ezt bizonyítja az őszi nagy fejlődésünk, hiszen meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottunk. Persze, néha be-becsúszik egy gyengébb mérkőzés is, de nagyon sok pozitív dolog történt velünk az elmúlt időszakban, amelyekre nyugodtan lehet építeni. S hadd térjek vissza egy korábbi gondolatomra. Mindez nem tudna működni anélkül, hogy nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is igazi közösséget alkotunk. S ebben – is – óriási szerepe van a Marco Rossi vezette szakmai stábnak.”

Kirázott a hideg, amikor az Izland elleni meccs szünetében Szalai Ádám beszélni kezdett

Sallai Roland - bár még csak 23 éves - ma már a magyar válogatott stabil tagja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az utóbbi időben csupán sérülés valamint a Freiburggal kötött egyezség (a vírushelyzet miatt az Izland elleni mérkőzés után visszarendelte a klubja) miatt hiányzott Marco Rossi csapatából.

Sallai kitért a szurkolók által amúgy feleslegesen támadott Szalai Ádám szerepére is, akiről ő is, akárcsak Marco Rossi, leszögezte, hogy a válogatott első számú vezére. Mert egyébként az alfahím nem feltétlenül az a labdarúgásban, aki a legjobban játszik, hanem az, aki karizmatikus személyiségével és alázatos futballjával kiérdemli azt, hogy a társak annak gondolják ás válasszák.

Sallai a következőket mondta Szalairól és egyébként Dzsudzsák Balázsról is, aki egy ideje viszont kikerült a keretből:

 

„Valóban, az ő személyiségük nagyon fontos. Éppen ezért örülnék, ha Dzsudzsák Balázzsal játszanánk még együtt a válogatottban. A szakmai stábon kívül most valóban Szalai Ádám az első számú vezér az öltözőben, az Izland-meccs előtt is feltüzelt minket, majd miután az első félidőben hátrányba kerültünk annak a szerencsétlen gólnak köszönhetően, olyan beszédet mondott az öltözőben, hogy a mai napig kiráz a hideg. Ez is kellett ahhoz, hogy addig mentünk előre, amíg meg nem nyertük a mérkőzést.”

 

Sallai a válogatottban betöltött pozíciójáról a következőket nyilatkozta:

„Úgynevezett második csatárt játszom elöl, ezt a szerepkört nagyon szeretem, hiszen nem elsősorban a védők sűrűjében kell küzdenem, így sokkal szabadabban tudok mozogni, szabadabbnak is érzem magam. Hiszen az ék mögött vissza tudok lépni, és onnan fordulok rá, vezethetem a labdát a védelemre. Ez a pozíció fekszik nekem a legjobban, itt tudom a legjobb teljesítményt nyújtani.”

Legfrissebb híreink