Supka tudja

Ki is mondta.

 

A MOL Vidi nyerte a Magyar Kupa döntőjét 2019-ben, miután a szombati találkozón 2-1-re verte a Budapest Honvédot. A lefújást követően a kispestiek trénere, Supka Attila értékelte a látottakat.

Kupadöntő: a Honvéd-tábor - fotók - NB1.hu

„Az első félidőben minden a tervek szerint haladt, labdákat szereztünk, lehetőségeket alakítottunk ki, jobb befejezésekkel akár nagyobb előnyt is kiépíthettünk volna. A második félidőben a sérülések miatt sajnos változtatnom kellett a csapaton, és nem úgy sültek el a cserék, ahogy akartam. A Vidi két minőségi, jó cserét hajtott végre, a végén pedig meg tudta fordítani a mérkőzést. Két hiba döntött. Kértem előzetesen, hogy figyeljünk a rögzített szituációkra, ennek ellenére épp két pontrúgásból kaptunk találatot. Szeretnék gratulálni a csapatnak az egész éves munkához, nagyon nehéz szezon volt. Decemberig nyolc kulcsemberünk távozott, akiket nem tudtunk minőségben pótolni. A nemzetközi kupaszereplés meglett, a mai győzelem csak hab lett volna a tortán” – fogalmazott.

Legfrissebb híreink