nb1.hu

Storck vs. Bölöni: eldőlt, hogy ki lesz a Dunaszerdahely edzője?

Véget ért a versenyfutás?

Az nb1.hu-n is beszámoltunk arról, hogy új edzőt keres a Dunaszerdahely csapata. A jelöltek listáján Bölöni László és Bernd Storck neve is szerepel. Belga sajtóhírek szerint a DAC elöljárói Storckkal állapodtak meg, így a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a szlovák bajnokságban szereplő alakulat trénere.

Jelenleg Hélder Cristovao vezetőedzője, de a szakember sok kritikát kapott. Az nso.hu arról ír, hogy a dunaszerdahelyiek a mostani idényt Michal Kuruc irányításával fejezhetik be.

Storck 2015-ben kezdett a magyar futballban dolgozni, először az U20-as válogatott vezetőedzőjeként, majd Dárdai Pál távozása után a felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett. Folytatva elődje munkáját 44 év után kivezette a magyar nemzeti csapatot az Európa-bajnokságra, ahol az együttes szenzációs eredményeket elérve, csoportelsőként jutott tovább, de a 16 között már nem bírt Belgiummal. 2017 októberében (néhány hónappal az andorrai fiaskó után) Storck közös megegyezéssel távozott a válogatott éléről.

Storck a mostani szezonban a Cercle Bruges csapatát tartotta bent a belga élvonalban. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC