nb1.hu

Spanyol gólvágót nézett ki a Fradi a lengyel testvércsapatánál

A felek egyeztettek is egymással.

Közeledik a hivatalos átigazolási szezon, és mivel a csapatok illetékesei már hetek, de inkább hónapok óta megfigyelik és feltérképezik a lehetséges érkezőket (attól még, hogy megfigyelnek egy-egy játékost a csapatok, tárgyalnak a klubjaikkal vagy velük, az még nem jelenti azt, hogy a megbeszélések eredményesen is zárulnak, azaz azt, hogy a felek egymás tenyereibe csapnak), ezért egyre több lesz majd az átigazolási hír, ahogyan az mindig is lenni szokott.

Egyet szállított kedden késő este a Ferencváros életével kiemelten képben lévő ulloi129.hu. A honlap ugyanis azt írta, hogy „A lengyel média szerint a Fradi Erik Expósitót, a 25 éves, góllövőlista-éllovas támadót igazolná le. A játékos, aki 2019-ben érkezett a lengyel klubhoz, sajtóinformációk szerint jelezte a klubjának, hogy távozna – annak ellenére, hogy nemrég hosszabbított 2024-ig. A 190 centis Expósito 15 bajnokin 9 gólig jutott eddig az Ekstraklasa idei idényében, összesen a lengyel klubban 84 meccsen 27 gólnál és 12 asszisztnál jár. Korábban a Las Palmasban 11 meccsen a La Ligában is játszhatott, ott egy gólig jutott. Azt is tudni vélik, hogy a Fradinak 3.5 millió euróra is szüksége lehet a csatár megszerzéséhez.”

Az Üllői129 úgy tudja, hogy a Fradi folytatott egyeztetéseket a játékosról, de – bár a megjelent összeg túlzó – a játékos nem olcsó, a megszerzésének esélye pedig kicsi, ezért a jelek szerint nem érkezik a Sląsk Wroclaw játékosa.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC