nb1.hu

Sokat sejtető kijelentés a DVTK távozott vezetőedzőjétől

Vállalja a felelősséget!

Feczkó Tamás, a Diósgyőrből távozó szakember szerint a klub jelszavának megfelelően akkor léphet ismét a győzelem útjára a csapat, ha valóban mindenki szeretné – mondta Feczkó Tamás a Nemzeti Sportnak, aki azt is elárulta, hogy a jogszabályoknak megfelelően a 30 napos felmondási idejét tölti.

Amikor tavaly ősszel Feczkó átvette a csapatot, akkor a Diósgyőr nagyon mély gödörben volt, ám utána volt olyan időszak, amikor még azt sem lehetett elméletileg kizárni, hogy a DVTK kijut a nemzetközi porondra. Ám jött a márciusi leállás és valami megtört a csapatnál:

„Januártól a bajnokság felfüggesztéséig lejátszott kilenc bajnokin tizennyolc pontot szereztünk. Ez a legjobb teljesítmény volt a mezőnyben, még a Ferencváros is eggyel kevesebbet gyűjtött, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet is játszott. Tizenkilenc gólunk a legtöbb volt a mezőnyben a bajnokságnak abban a szakaszában, ráadásul minden poszton versenyhelyzet volt. Még a májusi újraindulásnál is ideálisnak mondhattuk a helyzetet, mert legyőztük a Mezőkövesdet, a negyedik helyen álltunk a tabellán, és néhányan már-már nemzetközi kupaindulásról kezdtek beszélni. Ez persze irreális elvárás lett volna, de mert sportemberek vagyunk, megpróbáltuk elérni. Négy fordulóval az idény vége előtt a Puskás Akadémia elleni vereséggel egyértelművé vált, hogy a nemzetközi kupaszereplés csak ábránd marad. De legalább eldőlt az is, hogy bent maradunk az NB I-ben. Így viszont a klubvezetőség célként tűzte ki a saját nevelésű játékosok szerepeltetését, vagyis a hajrában az egyik legalacsonyabb átlagéletkorú csapattal léptünk pályára.”

Az átigazolási tervekről is kérdezték a DVTK új edzőjét – NB1.hu

 

Feczkó elmondta, hogy két középső védője, Tamás Márk és Dusan Brkovics is távozott (mindketten voltak csapatkapitányok is), ezért jelezte a vezetőségnek, hogy tapasztalt belső védőre lenne szüksége. Elmesélte, hogy a tulajdonos, aki minden kérését támogatta, ebben az esetben is biztosította az anyagi lehetőségeket, ám az átigazolás azóta sem valósult meg.

Éppen ezért kérdezett rá a Nemzeti Sport a szakembernél, hogy egyetlen belső védő hiánya lehetett-e a gond a mostani őszi szerepléssel:

„Természetesen nem. A legnagyobb felelősség az enyém, és ezt vállalom is. Mivel azonban nem teljesült a kérésem, a mezőny egyik legfiatalabb belső védőpárosával játszottunk. Közben a tapasztaltabb Vági Andrásra és Dejan Karanra sérülés miatt sok mérkőzésen nem számíthattunk, ezért a korábbi versenyhelyzet megszűnt, s nem sikerült stabilizálni a védekezést. Három mérkőzés kivételével mindig az ellenfél szerzett vezetést. Habár olykor sikerült felállnunk, a pontjaink mégsem gyűltek. Molnár Gábor is hiányzott a támadósorból, hiszen amikor egészséges volt, fontos gólokat szerzett, s fontos gólpasszokkal segített.”

Feczkó elmondta, megtiszteltetés volt a számára, hogy a DVTK vezetőedzője lehetett. Viszont volt még egy kijelentése, ami bőven sokat sejtető:

„A klub Együtt vagyunk, győzni fogunk! jelszavából az utóbbi csak akkor valósulhat meg, ha az előbbi is.”

FRISSÍTÉS:

PÉNTEK, 13.28:

Megkeresések: máris lecsapnak a DVTK-tól távozó Feczkó Tamásra? – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC