Sannino magára vállalta; Rebrov és a Fradi tovább készül - reakciók

Osztermájer nem értette a bírót, Vitelki a Loki tompaságát emlegette.

Forrás: honvedfc.hu

Mint közismert, az MLSZ döntése értelmében a szombati meccseket zárt kapuk mögött kellett megrendezni, így rendhagyó körülmények között került sor az OTP Bank Liga 25. fordulójára, ahol például a MOL Fehérvár fontos pontokat hullajtott a végjátékban a DVTK ellen, míg a címvédő Ferencváros magabiztosan nyert otthon a Kaposvár ellen. Korábban már beszámoltunk videós és szöveges formában is a történtekről, most lássuk, hogy vélekedtek az edzők!

Leállóban a felnőtt bajnokságok? - NB1.hu

 

DVSC-ZTE 0-3


Vitelki Zoltán, a DVSC vezetőedzője: "Nem nézett jól ki ez a mérkőzés, nem azt láttuk a pályán, amit megbeszéltünk. Tompának éreztem a csapatot, védekezésben ismételten hibákat követtünk el, amit megbüntetett a Zalaegerszeg, a támadó harmadban is tompábbak, tanácstalanabbak voltunk. Nem nézett ki jól ez a mai mérkőzés..."

Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője: "Sok helyzetet alakítottunk ki, nekünk voltak a nagyobbak, ha jól emlékszem. A második félidő küzdelmesebbre sikeredett az elején, aztán ahogy alább hagyott a Debrecen lendülete, volt a lehetőségeink, hála Istennek nyertün is.  Az eredménytől függetlenül ezt nem mondanám sima meccsnek, az NB I-ben nincs sima meccs, ez sem volt az. A kettő-nulla után az első félidőben nem azt kértem, hogy ezt az eredményt tartsuk meg, hanem azt, hogy próbáljunk előre játszani. A Debrecen nagy nyomást helyezett ránk, de szervezetek voltunk és megúsztuk azokat a lehetőségeket, amik a Debrecen előtt adódtak."

Loki-ZTE: hihetetlen kapushibából született gól - videó - NB1.hu

 

Honvéd-Kisvárda 1-5


Giuseppe Sannino, a Honvéd vezetőedzője: „Vannak olyan mérkőzések, amikor el kell ismerni az ellenfél érdemeit, és ez a találkozó egy ilyen meccs volt. A második félidőben teljesen kicsúszott a lábunk alól a talaj, igaz, legalább az első félidőben nagyjából rendben voltunk. Erőnlétileg is fölénk kerekedett a Kisvárda, lefutottak minket, labdabiztosabbak voltak. Rendszeres kritika, hogy kevés gólt szerzünk, keveset lövünk kapura, és folyamatosan azt hallom, küldjek csatárokat a pályára, támadjunk még többet. Tessék, most négy, sőt a végén már öt támadónk volt a pályán, az összes csatárunkat pályára küldtük, változtattunk a játékrendszeren, de hiába. A mérkőzés bizonyította, hogy nem a támadó száma a döntő a gólokat illetően, és azt is megmutatta, hogy akkor lehetünk eredményesek, ha visszatérünk ahhoz a játékhoz, amit a közös munkánk első időszakában sikereket hozott. Kizárólag abban a szellemben lehetünk sikeresek, ennek megfelelően kell futballoznunk, ha azt szeretnénk, hogy jöjjenek az eredmények. Nagyon rosszul viseltem a vereséget. Ha az első félidőben berúgjuk a helyzeteinket… George és Kamber előtt is adódott lehetőség, azonban nem a srácok a hibásak, én állok a csapat élén, enyém a felelősség.”

Bódog Tamás, a Kisvárda edzője: „Abszolút megérdemelt a győzelmünk, a srácok szenzációsan játszottak. Sok helyzetet dolgoztunk ki, nagy lendülettel érkeztünk a kapu elé, amit a Honvéd nem tudott lekövetni. A csapat erősségét mutatja, hogy azokat a lehetőségeket, azokat a hibákat, amikre készültünk, azokkal jó százalékban tudtunk élni, egységes volt a csapat. A Honvéd szerdán kupameccset játszott, de ki is kell tudni használni azt, hogy az ellenfél fáradtabb, ezért is támadtuk le az ellenfelünket. A srácok kőkeményen dolgoztak, a lefújásig megvolt bennük a győzelem iránti vágy.”

Lanzafame beszüntetné a bajnokságot - NB1.hu

 

Mezőkövesd-Puskás Akadémia 0-0


Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője: "Azt gondolom, hogy egy kemény, harcias mérkőzés volt. A mai napon inkább a küzdelem dominált, a körülmények sem voltak könnyűek, amivel meg kellett birkóznia a csapatoknak, úgyhogy azt gondolom hogy egy értékes pontot szereztünk".

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője: "Úgy jöttünk ide, mint nemrég a kupamérkőzésen, vagyis azért, hogy megnyerjük a meccset. Mindent megtettünk azért, hogy egy jó eredményt érjünk el, sajnos nem tudtuk kihasználni három száz százalékos helyzetünket: az első félidőben volt minimum kettő, a másodikban a harmadik nagy lehetőségünk. Ezekből gólokat kell szerezned, hogy ha meg akarsz nyerni egy ilyen mérkőzést idegenben.  A Mezőkövesd okosan levédekezte a kilencven percet, szerintem ők nagyon elégedettek voltak a döntetlennel is. Úgy érzem, hogy jobbak voltunk, gólokkal kellett volna nyernünk, a csapat megcsinálta, amit kellett csak hiányzott a gól a végén."

Vidi-DVTK: a végén indult be a buli - videó - NB1.hu

 

Ferencváros-Kaposvár 5-0


Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője: "Úgy gondolom, ez a nagyon fontos mérkőzés volt, főleg úgy, hogy a legutóbbi meccsen pontokat veszítettünk. Úgy érzem, hogy értették és érezték a játékosok, hogy hiába játszunk szurkolók nélkül, az ő támogatásuk adott. Úgy gondolom, hogy a meccs nagyjából az első gólnál eldőlt, de mi ugyanúgy hajtottunk tovább és további helyzeteket tudtunk kialakítani, mert már több területünk is nyílt. Teljesen megérdemelten nyertünk. Örülök a sok gólnak, a szurkolók még jobban örültek volna, de nekem az egy-nullás győzelem is elég lett volna. Nem tudjuk, hogyan dönt az MLSZ a bajnokság folytatásával kapcsolatban, de ha felfüggesztik a bajnokságot, akkor is készülünk tovább, hogy ugyanígy tudjuk majd folytatni a küzdelmeket."

Disztl László, a Kaposvár vezetőedzője: "Az utóbbi pár meccsen nagyon nehéz sorozatunk volt, ami természetesen fizikailag és mentálisan is megviseli a csapatot. Most jönnek olyan mérkőzések, amin lehetőségünk lesz pontokat szerezni."

Loki, Kaposvár, Honvéd: kiütve! - beszámoló - NB1.hu

 

Újpest-Paks 1-1
 

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője: „Sajnos a végén egyetlen egy hiba becsúszott, ami tönkre tette az addigi munkánkat. Tudtuk, hogy mindazon körülmények hatására, amelyben jelenleg játszanunk kell, egy nehéz mérkőzés vár ma este ránk. A másik hátrány, amit ma valahogy fel kell dolgoznunk, hogy egyesek hiányoztak a csapatból, ezért is kellett felforgatnom a kezdő tizenegyet. Azt mondhatom, hogy ezzel a mai együttessel majdnem sikerült itthon tartani a három pontot, a játékosok küzdöttek, dolgoztak, tették a dolgukat, keményen kilencven percen keresztül, sőt még a hosszabbításban is. Sajnos aztán a végén egyetlen egy hiba becsúszott, ami tönkre tette az addigi munkánkat. Nagyon sajnálom a fiúkat, hogy ez az egyenlítő gól az egész találkozó eredményét megváltoztatta. Ennek ellenére szeretnék nekik gratulálni, mert igyekeztek és a küzdőszellem is rendben volt. Talán a második félidőben több helyzetet kidolgozhattunk volna, de a kontratámadások során általában a területvesztés jellemezte a játékunkat, ennek ellenére kilencven percen keresztül egy-nullás vezetés mellett már majdnem hogy a zsebünkben volt a nyert összecsapás, és aztán becsúszott az az egy hiba, ami miatt két pontot elhullajtottunk. Még egyszer szeretnék azonban a srácoknak gratulálni, és nagyon sajnálom, hogy nem sikerült győztesen távoznunk.”

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője: „Jól, aktívan játszottunk, győzelmet érdemeltünk volna, és a sors igazságtalansága lett volna, ha ma innen pont nélkül távozunk. Az első félidőben voltak lehetőségeink, azonban helyzeteink nem, ellenfelünk csak pontrúgásból veszélyeztetett. A szünetben kényszerű cserét kellett végrehajtanom, miután Szélpál Norbert combizma meghúzódott. Mindenképpen fontos megemlítenünk Szakály esetét is, aki a tizenhatoson belül fejjel maga elé készítette a labdát, majd úgy ütközött az újpesti kapussal, hogy játékosunkat hordágyon kellett levinni, ezt követően kifelé történt szabadrúgás, nem értem… Mindenesetre meg kell elégednünk az egy ponttal, de gratulálok a fiúknak, mert volt bennük kurázsi."

Újpest-Paks: a hajrában jött a dráma - videó - NB1.hu

 

MOL Fehérvár-DVTK 1-1
 

Joan Carrillo, a MOL Fehérvár vezetőedzője: "Egyenlő létszámban úgy vélem, több helyzetünk volt, adódott két-három igen nagy lehetőségünk is, azonban a befejezéseknél hiányzott a precizitás. A kiállítás után értelemszerűen nehezebb dolgunk volt, de ekkor is jó mentalitással mentünk tovább, továbbra is győzelemre játszottunk, a DVTK pedig jobbára a védekezéssel foglalkozott és a gyors ellentámadásokban bízott. Az utolsó percben hibáztunk, egy rögzített szituáció után pedig egyenlíteni tudott ellenfelünk, azonban nem szabad ezt az egy percet, egy momentumot kiragadni, a találkozó egészét kell majd kielemeznünk. Nem különösebben szeretném kommentálni a kiállítást, nem néztem még vissza a felvételt. Ha a bíró úgy látta, hogy ez második sárga lap volt, nekem nem probléma, ez van. Nyilván utána nehezebb dolgunk volt a pályán, mint addig."

Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője: "Nem úgy készültünk, hogy ennyit fogunk védekezni, de a Vidi ránk erőltette az akaratát, jelenleg ők az erősebb csapat. Ez a tavasz eddig arról szólt, hogy hány gólt szerzünk, és eddig mi lőttük az élvonalban a legtöbb gólt, de ma a csapat megmutatta a másik arcát, hogy nagyon fegyelmezetten tud védekezni is. Volt, amikor a gólvonalról rúgtuk ki a labdát, volt, amikor Danilović védett nagyot, de ma is igazi csapat voltunk. Igaz, nem voltak itt a szurkolóink, de éreztük azt, hogy országszerte több mint tízezren nekünk szurkolnak. Pontot, pontokat akartunk szerezni, és az utolsó húsz percben benne is lett volna, ha okosabban használjuk ki a létszámelőnyt. Akkor kicsit kapkodtunk, fölöslegesen siettettük a játékot, a támadó harmadban nem annyit birtokoltuk a labdát, mint kellett volna. Aki a MOL Aréna Sóstóból el tud vinni egy pontot, az nem lehet boldogtalan, főleg úgy, ha közvetlenül a lefújás előtt szerzi a gólt. Ez is azt bizonyítja, hogy mentálisan mennyire rendben van a társaság, még a 88. percben kapott gól után is van erőnk egyenlíteni. Nálam Branislav Danilović volt a mérkőzés embere, mert több olyan bravúrt mutatott be, amire az utóbbi időszakban nem volt példa, nem is kellett. Mindig mindenki hozzá tud tenni a játékhoz, és vannak extra teljesítmények, ma Dani tartott a mérkőzésben minket, különösen az első félidőben, amikor nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna."

A szurkolóknak üzentek a DVTK-játékosok - kép - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink