Román gólvágót igazolhat a Fradi

Remek formában van a futballista.

Forrás:

Román sajtóhírek szerint Gheorghe Grozav a Ferencvárosban folytathatja a pályafutását. A kisvárdai futballista már télen a zöld-fehérekhez kerülhet. Állítólag a Fradi már a nyáron is szerette volna megszerezni a 29 éves futballistát, ám ekkor nem járt sikerrel. Úgy tudni, Grozav két évre szóló szerződést köt a Fradival, fizetése pedig 300 ezer euró lesz idényenként. 

Grozav szerződése nyáron lejár a Várdánál, így a vezetők még a télen kaphatnak érte pénzt. Bár Grozav elvesztése érzékenyen érintheti az együttest, hiszen ebben a szezonban már hat gólt szerzett az NB I-ben. 

A légiós ebben a szezonban 720 percet töltött a pályán az élvonalban. Bevette a Paks, a Debrecen, a Honvéd, a ZTE és az Újpest kapuját, a lila-fehérek ellen duplázni tudott. 

Grozav 29-szer szerepelt a román válogatottban, eddigi fellépései során öt találatot termelt. A Transfermarkt egyébként 750 ezer euróra becsüli az értékét.

Legfrissebb híreink