nb1.hu

Puskás egykori együttesével hozták hírbe a magyar válogatott védőt

A 20-szoros bajnokcsapatnál tiszta vizet öntöttek a pohárba.

Korhut Mihály tavaly télen fogadta el az Arisz ajánlatát. A 31 esztendős védő ebben a szezonban 30 tétmeccsen kapott lehetőséget a klubjában, a fellépései során két gólpasszt osztott ki. Korhut szerződése a szezon végén jár le a csapatánál a Transfermarkt adatbázisa szerint, a futballista értékét 600 ezer euróra becsüli a portál. 

Görögországban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Korhut hamarosan klubot válthat, hiszen a 22-szeres válogatott játékos felkeltette a Panathinaikosz érdeklődését. A gárda 20-szor nyerte meg hazája bajnokságát, a Görög Kupát pedig 18 alkalommal hódította el. A klubot korábban Puskás Ferenc is irányította, vele BEK-döntőt is játszhatott az együttes 1971-ben. Érdekesség, hogy Torghelle Sándor és Rudolf Gergely is magára húzhatta a patinás görög csapat szerelését.

Korhut esetleges érkezésére reagáltak a Panathinaikosz vezetői. A newspao.gr cikke szerint az elöljárók azt szeretnék elérni, hogy Emanuel Insúa maradjon. Az argentin balhátvéd kontraktusa az idény végén lejár, de nem szeretnének róla lemondani a Panathinaikosznál. Ebből kifolyólag Korhut megszerzése jelenleg nincs napirenden az alakulatnál.
 

Παναθηναϊκος – Τι λένε στον Παναθηναϊκό για Κόρχουτ * NewsPAO 29/03/2020

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC