Parádés gólok mesterét igazolta le a Budafok

Hivatalos bejelentés.

Forrás: budafokimte.hu

ÍME A BUDAFOK BEJELENTÉSE:

,,A 26 éves Lőrinczy Attila a legutóbbi szezonban hét góllal és hét gólpasszal zárt.

Klubunk megállapodott az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező középpályással, Lőrinczy Attilával, aki szombaton aláírta szerződését a BMTE-vel.

Az 1994. április 8-án született játékos a Magyar Futball Akadémián nevelkedett. 19 évesen, a Budapest Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben, ahol összesen hét mérkőzésen lépett pályára. Tagja volt a 2013-ban bronzérmes kispesti csapatnak, 2014 májusában, a DVSC ellen pedig gólt is szerzett az első osztályban.

 

Ismét parádés gólt lőtt Lipcsei NB I-es csapatok által figyelt játékosa - videó

 

 

A 2014/2015-ös idényt kölcsönben Békéscsabán töltötte, majd futballozott a Szolnok és a Mosonmagyaróvár együtteseiben. A legutóbbi két szezonban a Soroksár SC-t erősítette. A fővárosiak játékosaként összesen hatvan NB II-es találkozón játszott, tizenötször vette be az ellenfelek kapuját és tizenhat gólpasszt osztott ki.

Lőrinczy Attila több korosztályban is viselte a magyar válogatott mezét.

"Nagyon örülünk, hogy Attila csatlakozott hozzánk" - mondta a 26 éves középpályással kapcsolatban sportigazgatónk, Oláh Lóránt. "Hiszünk abban, hogy mind szakmailag, mind emberileg beleillik az elképzeléseinkbe. Klubunk elkötelezett abban, hogy olyan tehetséges játékosoknak is lehetőséget adjon az NB I-ben, akiknek erre eddig nem volt megfelelő esélyük. Attila számára talán most jött el a pillanat, hogy megmutassa, helye van az élvonalban. Új játékosunk maximálisan elkötelezett és motivált, a BMTE-től pedig minden támogatást megkap majd, hogy bizonyítsa tehetségét."

Legfrissebb híreink