nb1.hu

Őszinte válasz az Újpest edzőjétől a magyarok hianyára – reakciók

Kijuthat-e a Kövesd Európába? - rákérdeztünk Pintérnél.

Mint ismert, tizenegyespárbaj után az Újpest legyőzte a Mezőkövesdet, így bejutott a legjobb négy csapat közé a Magyar Kupában. A vezetőedzők így értékeltek a mérkőzést követően:

Michael Oenning (Újpest): ,,Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapatomnak sikerült megnyerni ezt a találkozót. Elmondhatom, hogy a hosszabb utat választottuk a győzelemig, de az a lényeg, hogy megvan. Tisztában voltunk vele, hogy a Mezőkövesd nagyon alaposan felkészült a mérkőzésre. Mellettünk talán az szólt, hogy hazai pályán játszottunk, megpróbálkoztunk a labdakihozatallal, támadásokat felépíteni, helyzeteket kialakítani. Az első félidőben egészen jól sikerült is, koncentráltak voltunk. Próbáltuk elsősorban a széleket megjátszani, gyakorlatilag egy villanás is elég lett volna ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést, de sajnos nem így történt. A vezetést az ellenfél szerezte meg, ezzel nagyon megnehezítette az életünket. Erről beszélgettem a srácokkal a szünetben, hogy maradjanak továbbra is koncentráltak, ne hagyják el magukat, lehet, hogy ráadással is számolni kell, ez mindig benne van a pakliban, el fog jönni a javításra a lehetőség. Mindkét csapat nagyon odatette magát és keményen megküzdött a 120 perc alatt. A szétlövésről tudjuk, hogy egy lutri. Nagyon sok bizonytalanság van benne és mi nem készültünk külön 11-es rúgásokra. Azt tudtam, hogy Pajovic nagyon jó kapus és jól védi a tizenegyeseket és ma ezt be is bizonyította, fantasztikusan védett. Gyakorlatilag megnyerte nekünk a mai negyeddöntőt."

 

Hol vagytok, magyarok, az Újpestet bíztam rátok – élménybeszámoló – NB1.hu

 

 

Az nb1.hu az alábbi kérdéseket tette fel az Újpest vezetőedzőjének:

Simon Krisztián milyen erőállapotban van? Mikor tud majd többet játszani?

,,Krisztián lépésről lépésre fog visszajönni a meccsrutinba, sérüléssel bajlódott és ebből nehezen tudott felépülni. A múltkori bajnokin már beállt és megtette ezzel az első lépést. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a felső ajka össze van varrva, ugye egy sérülést szedett össze az előző mérkőzésen és így nem könnyű játszani. Nincs még olyan formában, végig bírjon egy egész meccset. Nem akartunk túl sok kockázatot vállalni, egyelőre elég volt annyi, amennyit ma játszott. Jól dolgozott, meg voltam elégedve a teljesítményével, kellő mennyiségű futás is volt. Ahhoz képest, hogy honnan jött vissza, jól alakul és sikeresen vissza fog térni a közeljövőben."

A játékosokat a teljesítményük alapján kell megítélni, ez tény, de nem fél, hogy megszólják majd nagyon a szurkolók amiatt, hogy miért nem volt egyetlen magyar sem a kezdőcsapatban?

,,Nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy ki lövi a végén a győztes gólt. Vigyázzunk ezekkel a kijelentésekkel, mert először is egy focicsapatról beszélünk és nem egyes játékosokról. Az előző kupameccsen hét magyarral álltunk fel. Ki tudja, lehet a következőn már 11 magyarral. Azonban hangsúlyozom, hogy továbbra is egy labdarúgócsapatról és nem egyes játékosokról beszélünk."

 

Magyar Kupa: 11-esekkel jutott a 4 közé az Újpest – NB1.hu

 

 

Pintér Attila (Mezőkövesd): ,,Egy igazi kupatalálkozón vagyunk túl. Nagyon szép gólt rúgtunk, megszereztük a vezetést. Az első félidő végén óriási lehetőségünk volt arra, hogy két góllal menjünk. Az egyenlítés is volt lehetőségünk, kihagytuk. A tizenegyesekért nem haragudtam, ott bármi megtörténhet, szerencse is kell. Hozzá kell tennem, hogy minden játékosomnak és az összes résztvevőnek gratulálni szeretnék, hiszen egy nagyon jó csapat otthonában tudtunk vezetni. Fortuna nem állt mellénk, nem csak azért, mert kihagytuk a helyzeteinket, de volt egy nagyon jó kapus, aki kivédett két büntetőt. Gratulálok az Újpestnek, sok sikert kívánok a kupában. El kell mondanom azt is, hogy sokkal jobban kellen vigyázni a játékosokra, hiszen amiért ilyen sűrű program van, kellő pihenőidőt kellene biztosítani a játékosoknak ahhoz, hogy minél jobb mérkőzéseket produkáljanak hétről-hétre."

Az nb1.hu az alábbi kérdést tette fel a Mezőkövesd mesterének:

Hogy érzi, a bajnokságban meg lehet a nemzetközi porondot jelentő hely?

,,Nem foglalkozok vele, hogy meglesz-e. Amikor idejöttem, nagyon nehéz helyzetben volt a csapat. Hétről-hétre, meccsről-meccsre készülünk. A játékosaimra most rá fog férni 1-2 nap pihenő, hogy az utolsó nyolc fordulót extrán tudjuk teljesíteni. Ahogy vége lett a mérkőzésnek, már elkezdtük készülni arra, hogy a Budafok elleni meccset hogyan tudjuk minél jobban megoldani. Minden tudásunkra szükség van ahhoz, hogy a játékosokat segítsük ebben a sűrű programban."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC