Moszkvában a Fradi: Rebrov ás Haratin válaszolt az újságíróknak

Ukrán vezetőedzőnek nem voltak "kémei".

Forrás: Ferencváros

A Ferencváros csütörtökön, magyar idő szerint 18.55-től a CSZKA Moszkva otthonában játszik EL-csoportkörös mérkőzést. A szerda esti sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov vezetőedzőt és a középpályás Ihor Haratint kérdezhették az újságírók - jelentette a Fradi.

- A CSZKA-t Oroszországban főként, de a nemzetközi porondon sem kell bemutatni. Sokat szerepelt a Bajnokok Ligájában, nagyon intenzív futballt játszik. Gyorsan szereznek labdát, erős a középpályájuk, és a szélsőik is hamar csatlakoznak a támadásokhoz. A moszkvaiak nem azokat az eredményeket érdemelték, amiket eddig elértek az EL-ben. De ilyen a futball, ha egy pillanatra kihagysz, máris gólt kapsz, hiszen a csoportkörben nagyon erős csapatok vannak.

Rebrovnál arról is érdeklődtek, milyen érzésekkel tért vissza azok után, hogy karrierje végén szerepelt korábban Oroszországban.

- Örülök, hogy itt fejezhettem be a karrieremet, sőt, bajnok is lettem a Rubinnal. De ha nem emlékeztetett volna rá, ez most eszembe sem jut. Most más feladataim vannak, nagyon fontos pillanat ez az FTC és a magyar futball számára.

Arról is kérdezték, hogy az FTC-nél kikérték-e ifjabb Szergej Kuznyecov vagy Szergej Szemak ((a Zenit jelenlegi edzője, Rebrov korábbi csapattársa - a szerk.) véleményét a CSZKA-ról.

 

- Nagyon jól ismerem Kuznyecovot és édesapját is. Ha a Szpartak lenne az ellenfelünk, más lenne a helyzet. A munkatársaim készítettek fel minket a CSZKA-ra, így ezekkel az információkkal dolgozunk. Ami Szemakot illeti, szeretem őt, jó barátom, tisztelem, nagyon jó játékos volt, és tehetséges edző, de nem konzultáltam vele.

 

Ihor Haratin a következőket mondta a csütörtöki összecsapásról.

 

- Minél többet játszol nemzetközi szinten, annál nagyobb lesz a rutinod. Mindig a maximumot kell adnod, és akkor mielőbb fel tudod venni a ritmust, ezzel segítesz a legtöbbet magadnak és a csapatodnak. Nem kell szerintem különbséget tenni a bajnoki vagy az EL-meccseink között, nekünk az a feladatunk, hogy minden alkalommal jól teljesítsünk. Sokat foglalkoztunk a CSZKA-val már eddig is. Megnéztük, miben erősek, és hol sebezhetőek. A CSZKA jó támadó csapat, nagy nyomást gyakorol a pálya első harmadában. Remek egyéni játékosai vannak, de elsősorban csapatként erős.

 

KORÁBBAN: 17.08

Az eddigi két vereség miatt nagyon meghatározó lesz az a két mérkőzés, amelyet a CSZKA Moszkva a Ferencvárossal fog játszani az Európa-liga csoportkörében - jelentette ki Viktor Goncsarenko, a CSZKA vezetőedzője szerdai, moszkvai sajtótájékoztatóján.

A CSZKA csütörtökön este az orosz fővárosban fogadja az FTC-t, majd november 7-én játszik Budapesten.


    
"A Ferencváros elleni meccsek meglátásom szerint jelentősen befolyásolják a csoport sorsát. Figyelembe véve, hogy két mérkőzést elveszítettünk, ez a két összecsapás meghatározó lesz" - nyilatkozott az orosz hadsereg csapatának trénere.
    
"Az együttes jó hangulatban készül" - tette hozzá.    
    
Goncsarenko elmondta, hogy elemezték az FTC nemzetközi és hazai bajnoki találkozóit, és megfigyelésük szerint a magyar csapat stílusát a labdatartás, az építkező támadás jellemzi, ritkák a hosszú passzok. A vezetőedző úgy véli, ebből a szempontból a Ferencváros hasonlít a másik két csoportriválisra, a Ludogorecre és az Espanyolra.
    
A szakember kiemelte: a magyar együttesben sok a légiós, és a középpályát ukrán játékosok határozzák meg. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Ferencváros edzőjével,  Szerhij Rebrovval még nem találkozott, a csütörtöki nap jó alkalom lesz a megismerkedésre.


    
Saját csapata taktikájáról Goncsarenko úgy fogalmazott: a CSZKA nem kíméli majd magát, kezdeményezni fog, ha lehet, már az ellenfél térfelén. Mint mondta, a céljuk egy korai gól, mert annak nagyon fontos lélektani hatása lenne.
    
A CSZKA Moszkva-Ferencváros találkozó magyar idő szerint 18.55 órakor kezdődik majd csütörtökön.

18.11: az MTI jelentése:

Bízik szakmai stábjában Szerhij Rebrov, ezért a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője nem használta ki "orosz kapcsolatait" a CSZKA Moszkva elleni csütörtöki Európa-liga csoportmérkőzés előtti feltérképezésre.

Az ukrán szakember a találkozót megelőző szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján többször is kijelentette, hogy sem Szergej Kuznyecovval, az FTC korábbi játékosának fiával - aki a Szpartak Moszkvánál dolgozott -, sem korábbi oroszországi csapattársaival nem beszélt az összecsapásról.
    
Az ellenfélről szólva a tréner azt mondta, hogy a CSZKA Moszkvát Oroszországban és nemzetközi szinten sem kell igazán senkinek bemutatni, egy rendkívül intenzív futballt játszó együttesről van szó, amely gyors labdaszerzésekre alapoz, a szélső védők pedig nagy sebességgel kapcsolódnak be az ilyen ellentámadásokba.
    

A moszkvaiak eddigi El-szereplésével kapcsolatban kijelentette, sem a Ludogorectől elszenvedett 5-1-es, sem az Espanyollal szembeni 2-0-s vereség nem ad reális képet a riválisról, utóbbi találkozón például a spanyolok szinte alig támadtak. Hozzátette, ilyen a modern futball, a nemzetközi porondon már minden egyes apró hibát gólokkal büntetnek az ellenfelek.
    

A sajtótájékoztatón a Ferencváros játékosok közül Ihor Haratyin vett részt, a védekező középpályás azon zöld-fehér futballisták egyike, akinek már volt korábban nemzetközi kupában mérkőzése. A futballista megjegyezte, minél több ilyen találkozóra van szükség ahhoz, hogy egy játékos folyamatosan fejlődjön, ugyanakkor minden helyzetben a maximumot kell nyújtani.
    

A riválisról Haratyin azt mondta, nagyon erős ellenfélről van szó, amely a támadófutballt részesíti előnyben, és már a támadó harmadban megpróbál nyomást gyakorolni. Sok erős játékosa van, ugyanakkor a csapategység az elsőszámú fegyvere. Kérdésre válaszolva az ukrán játékos diplomatikusan azt válaszolta, nem jelent számára különlegességet, hogy orosz csapat ellen kell futballoznia, profi labdarúgónak tartja magát, aki mindig a következő feladatra koncentrál.
    

Haratyin arra a kérdésre, hogy elégedett lenne-e a döntetlennel, azt felelte, hogy minden futballista célja a győzelem egy mérkőzésen.
    
A pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkva csütörtökön 18.55-től fogadja az egypontos Ferencvárost az El harmadik fordulójában.
 

Legfrissebb híreink