nb1.hu

Milyen edzői pályafutás vár Lőw Zsoltra a PSG után?

Három forgatókönyv is elképzelhető.

Új szelek fújnak a PSG csapatánál. A vezetőség néhány napja elköszönt Thomas Tuchel vezetőedzőtől. A jelek szerint a német szakember örökébe Mauricio Pochettino fog lépni. Tuchel mellett Lőw Zsolt is búcsút intett a francia együttesnek. Lőw két és fél éven keresztül másodedzőként segítette Tuchel munkáját a PSG-nél. Sikeres volt ez az időszak, mivel hat trófeát szereztek. 

Lőw Zsolt a Nemzeti Sportnak adott terjedelmes interjút. A magyar szakember elmondta, Tuchel távozása után nem volt esély arra, hogy maradjon a PSG-nél.

"Ha a klub részéről fel is vetődött volna, akkor is nemleges a válaszom. Az értékrendembe nem fért volna bele, hogy ne kövessem Thomast. Korábban Salzburgban és Lipcsében is lett volna lehetőségem arra, hogy a távozó vezetőedző helyére lépjek, de nem éltem a lehetőséggel. Azt vallom, ha valakivel vállt vállnak vetve harcolok, kutya kötelességem a rosszban is osztozni vele" – osztotta meg a gondolatait a 41 esztendős tréner.

A folytatásról is beszélt Lőw: elárulta, három lehetőség is benne van a pakliban.

" Három út tűnik reálisnak. Az egyik, hogy Thomas Tuchellel nekifutunk még egyszer, és teszünk egy kísérletet arra, hogy feljussunk a klubfutball csúcsára, mert bár a Bajnokok Ligája-ezüst tényleg szépen csillog, az elveszített finálé miatt némi hiányérzet maradt bennünk.

 

Bennem van ugyanakkor az is, hogy adott esetben jó lenne egyet előrelépni a ranglétrán, a megkereséseket tekintve erre is lenne lehetőségem.

 

S közben ott van még az engem az edzői pályán nyolc évvel ezelőtt elindító Ralf Rangnick is, akihez mindmáig szoros szakmai és emberi kapcsolat fűz. Azt sem lehet kizárni, hogy mindhárman együtt dolgozunk majd… Magam is kíváncsian várom, mit hoz a jövő" – fogalmazott Lőw.

FRISSÍTÉS:

20.55:

PSG: kiderült, kik lépnek Lőw Zsolték örökébe – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC