nb1.hu

Megvan, mikor mutatják be a Szoboszlai átigazolásáról szóló filmet

Hivatalos bejelentés.

A Sport Televízió nb1.hu-nak küldött közleménye:

"Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgás legfényesebb csillaga számára nem is alakulhatott volna szebben a 2020-as év. Az ő góljával jutott ki a nemzeti csapat az Eb-re, és most már tudjuk, hogy egy német sztárcsapathoz, az RB Leipzighez igazol. A Sport TV a két ünnep között exkluzív bemutatót tart, képernyőre kerül a „Szoboszlai Dominik – Egy átigazolás története” című kétrészes dokumentumfilm. Ez a film még ma is forog, Dominik első lipcsei napjáról is látunk majd felvételeket, és minden vele kapcsolatos kérdésre választ kapunk.

Átigazolás: Szoboszlai megtalálta új csapatát – NB1.hu

 

Hosszú ideje foglalkozik azzal a magyar és a nemzetközi sportsajtó, hol folytatja pályafutását Szoboszlai Dominik, aki a Red Bull Salzburg és a magyar válogatott színeiben is bizonyította, már topbajnokságban a helye. A mai napon eldőlt, hogy a következő fejezet számára a Bundesliga és az RB Leipzig lesz.

Amellett, hogy Gulácsi Péter és Willi Orban személyében két magyar csapattársa lesz, igazi sztárcsapat kötelékéhez tartozik majd. Az előző szezonban BL-elődöntőbe jutó Lipcse jelenleg a bajnoki címért verseng Németországban, egy ponttal van lemaradva az éllovas Bayer Leverkusentől. A vezetőedző, Julian Nagelsmann is garancia arra, hogy Dominik jó kezekbe kerül, lesz lehetősége ennél is tovább fejlődni.

Szoboszlai és az aláírás – részletek – NB1.hu

 

„De hogyan jutottunk el idáig?” „Hogy lett Európa egyik legkeresettebb labdarúgója egy magyar fiatalemberből?” „Tényleg felhívta Zinedine Zidane, hogy igazoljon a Real Madridba?” Ezekre a kérdésekre is választ kapunk abban a kétrészes dokumentumfilmben, amelyet a Sport TV-n lehet megtekinteni december végén, és amely bemutatja hazánk jelenlegi talán legnépszerűbb sportolójának pályafutását, az elmúlt félév minden nagy pillanata, sőt, a Lipcsével való szerződéskötés története is helyet kap a róla szóló alkotásban.

Az elmúlt két és fél év száguldó gyorsvonat volt a számára. 2018. május 27-én mutatkozott be az osztrák Bundesligában, nagyon gyorsan alapembere lett a Salzburgnak, és 2019 márciusa óta már a magyar válogatott is elképzelhetetlen nélküle. Ha csak az elmúlt félévet nézzük: egy Atlético Madrid ellen lőtt góllal ő lett a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb magyar játékosa, novemberben Izland ellen kilőtte Magyarországot az Eb-re, közben összeboronálták Európa szinte összes sztárcsapatával, végül december 17-én alírta szerződését a Lipcsével.

Szoboszlai csinos barátnője és egy igazi guru is ott volt az aláírásnál – részletek, kép – NB1.hu

 

A középpályásról szóló, „Szoboszlai Dominik – Egy átigazolás története” dokumentumfilm két részét december 26-án 21 órakor és december 28-án 16:45-kor lehet megtekinteni a Sport1-en.

„Valljuk be, nem túl gyakori, hogy valakiről már húszévesen dokumentumfilm készül, de Szoboszlai Dominik rászolgált erre. Nagyon rövid idő alatt lopta be magát a szurkolók szívébe, és büszkék vagyunk arra, hogy mi mutathatjuk be a róla szóló filmet. Persze arra is, hogy hamarosan hétről hétre láthatjuk majd a mérkőzéseit a Sport TV-n. Óriási dolog, hogy egy három magyar játékossal felálló csapat a Bundesliga trónjára tör, és Dominik döntése is bizonyítja, milyen óriási potenciál van a német bajnokságban” – nyilatkozta a dokumentumfilmről és Szoboszlai Dominik szerződéséről Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője.

Repülési adatok: nem Lipcsébe repült Szoboszlai gépe kezdésnek – NB1.hu

 

A legtöbb magyar játékost felvonultató topbajnokság, a Bundesliga mérkőzéseit továbbra is Sport TV-n követheti a futballszerető közönség.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC