Meddig maradhat Pisont István a kupagyőztes kispadján? - INTERJÚ

Már a döntő előtt cigánykerekezett a Honvéd hőse.

Forrás: MLSZ

Nyolcadik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát a Budapest Honvéd, miután a tegnapi döntőben 2-1-re győzte le a Mezőkövesdet. A gárda megbízott vezetőedzője, Pisont István lett a kispesti történelemben a második, aki játékosként és edzőként is Magyar Kupa-győztes lett. Az első ilyen ikon Komora Imre.

A tegnapi finálé után volt egyébként az első alkalom, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta először kérdezhettek a sajtó munkatársai a mérkőzések utáni sajtótájékoztatón személyesen a vezetőedzőktől, igaz, ehhez az kellett, hogy a krónikások maszkban és kesztyűben legyenek.

Az összejövetelen azonban csak a Nemzeti Sport (2 fővel volt ott), a Magyar Katolikus Rádió és az NB1.HU tett fel kérdéseket a szakembernek az értékelése után.

Pisont István: Összességében nagyon elégedett lehetek a játékosokkal, mert tényleg nagyon fegyelmezetten dolgoztak és tették a dolgaikat. Kevés lehetőséget adtunk a Mezőkövesdnek, egy-két ilyen szituáció azért volt az elején a részükről,  Berecz Zsombor maradt egyedül a kezdés után. Ezt követően viszont kontrollálni tudtuk a mérkőzést, a védelem tengelyébe azért nem tudtak bejutni az ellenfél játékosai. Támadásban nem voltunk annyira hatékonyak, de a félidőben kértük, hogy a széleken támadjunk, mert a tengelyen mi sem tudtunk betörni, meg is erősítette ott a Mezőkövesd a védekezését erre a meccsre. A széleken maradt lehetőségünk, egyik oldalon Eke Uzomának a másikon Ikenne-Kingnek kellett belépnie a játékba, hogy létszámfölényt tudjunk kialakítani az Eperjesi vagy a Silye oldalán. Onnan is volt az Ugrainak két-három betörése vagy a Lanzafaménak bal oldalról. Amikor fölívelésekkel próbálkoztunk, azok nem működtek, kényszerhelyzetből adódtak. Nagyon örültünk a vezetésnek, annak viszont egyáltalán nem, hogy a saját hibánkból, Ikenne-Kingre gondolok, lett egy fault, majd azt belőtték. A félidőben kértem a játékosoktól, hogy továbbra is nyugodtan játszanak. Gondoltam, hogy formációt vált a Mezőkövesd, ennek ellenére, szöglet után tudtunk ismét előnybe kerülni. Megbeszéltük, ha újra megszerezzük a vezetést, akkor még jobban szűkíteni kell a területet, nem szabad engedni, hogy a kövesdi cserék még jobban rágyorsítsanak. Ezt meg is oldotta a csapat, még ha hátrébb is kellett húznunk a védekezésünket és abból támadásokat indítani. Taktikailag rendben volt a csapat. Azt gondolom, megérdemeltük a győzelmet.

NB1.HU: A Djordje Kamber-Ivan Lovric páros meddig lesz még örökifjú?
Pisont István: Láthattátok a Debrecen ellen, hogy egy Kamber, hogy tud örülni, ha gólt szerez. Mint egy kisgyerek, úgy nyomta a cigánykerekeket. Fantasztikus volt ezt átélni, hogy még mindig élvezi a futballt. Lovric szintén kiemelkedő, Batikkal fantasztikus belső hármast alkottak. Sokat gondolkoztam, hogy a tengelyben kettő vagy három védővel oldjuk meg a felállást, de jól döntöttünk, nagyon jól kiegészítették egymást. Hosszú éve dolgoznak együtt, az agresszivitás mellett a tudatosság is egyre jobban megjött. Az életkor rengeteg tapasztalatot is hoz. Nagyon örülök, hogy ilyen jól beleálltak a meccsbe.

Nemzeti Sport: Harmincegy éve játékosként most edzőként nyertél Magyar Kupát. Van összehasonlítási alapod? Egyáltalán, össze lehet hasonlítani a két sikert?
Pisont István: Nagyon fiatal edző vagyok még az NB I-hez. Ezt a sikert megélni jó érzés, de összehasonlítani a kettőt.... Az igazság az, hogy mérkőzésről mérkőzésre készülni most nagyon intenzív melót jelent a számomra. Szerda-szombat ritmusban nyomjuk végig. Holnaptól már arra kell készülnünk, hogy szombaton az Újpest ellen játszunk. Rengeteg tapasztalatot tudok most szerezni. Játékosként másképpen éli meg az ember. Játszik, örömét leli benne, megy, edzőként teljesen más, döntéseket kell hozni, felelősséget kell vállalni. A bajnokságban nagyon kellett a Debrecen elleni győzelem. Most meg kellett nyernünk a kupát, mert csak ebben a sorozatban tudtuk biztosítani a nemzetközi részvételünket. Azt látom, hogy már nem nagyon lehet odaérni a harmadik a helyre a bajnokságban. Ilyen szemléletben kellett most játszanunk. A racionalitás, a nyugodtság, a higgadtság, ami engem játékosként jellemzett, úgy gondolom, edzőként is a sajátosságom. Ha a két eredményt nézem, az a közös bennük, hogy fiatal játékosként és fiatal edzőként értem el.

Nemzeti Sport: Gazdag Dániel és Davide Lanzafame halványabb volt, mint a korábbi meccseken. Te is így láttad?
Pisont István: A védekező része nagyon sokat kivett, Gazdi harmadik meccset játszotta végig, tőle ezért elfogadható ez. Lanzafame is mindig nyomás alá helyezte a labdás játékost. Ugraival is keveset játszott együtt, támadásban fontos, hogy a párjával mennyire érti meg egymást, mert az előtte lévő időszakban meg George volt az, akivel a pályán volt. A második gól után érezhető volt Davide részéről egy mentális erő, amivel vezér lett. A támadó zónában nem mindig tartotta meg a labdát, volt, amikor több érintéssel játszott, mint kellett volna, de a hozzáállásával és a melójával elégedett vagyok. A technikai részében azért voltak hiányosságok, de a csapatért tette meg, hogy a védekezésbe is besegített. 

Magyar Katolikus Rádió: Minden siker után megköszönöd a stáb tagjainak a munkáját. Most mit kell megköszönnöd nekik, különösképpen gondolok a nemrég érkezett Dajka Lászlóra.
Pisont István: Fontos volt a stáb munkája. Rövid időnk volt, háromhetes csapatedzés után indultak újra a meccsek. Elég sűrű program van. Nagyon fontos a Nagy István szerepe is, aki a fizikai, regenerációs részét végzi a dolgoknak. De minden személy sokat segít, Laci is. Nagyon sok jó dolog, ötlet ered tőle. Jó partner, mindent meg tudunk beszélni, így volt kedden is, amikor kidolgoztuk a stratégiát. Még nagyon fiatal a kapcsolatunk, bizalomra fog épülni. Bízom benne, hogy hosszútávon is így lesz, de az egész stábbal. 

Miért nem csapott rá Kuttor Attila a kispadra? - INTERJÚ - NB1.hu

 

NB1.HU: Picit megelőztél, mert pont azt akartam kérdezni, mi lesz a sorsod, sorsotok. Számít-e az, hogy a Honvéd eredeti célkitűzését elértétek, azaz lesz nemzetközi kupaszereplés. Beszéltél-e már erről a tulajdonosokkal?
Pisont István: Nem, egyáltalán nem. A következő feladatra készülünk, ez az Újpest elleni meccs. Nyárig van a megbízatás, majd a klubvezetők eldöntik, hogy mi lesz. 

ELŐZMÉNYEK

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry 2-1

A Puskás Arénában rendezték meg szerda este a Magyar Kupa-döntőt. Az összecsapáson a kispestiek a nyolcadik, míg a mezőkövesdiek az első aranyérmükre hajtottak az MK-ban. A trófeát végül a fővárosi alakulat szerezte meg a 2-1-es diadalának köszönhetően. Az impozáns létesítményben egyébként tízezer drukker láthatta a finálét, a szurkolók pedig remek hangulatot teremtettek. Az első félidőben a Honvéd szerezte meg a vezetést, de sokáig nem örülhettek a kispestiek. A második játékrészben aztán Kamber gólja döntött. Érdekesség, hogy mindegyik gól rögzített szituációt követően született. 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DJORDJE KAMBER

A Honvéd rutinos játékosa már az első gólból is fontos szerepet vállalt, hiszen a lövése után kalandos úton jutott a labda a kövesdi kapuba. Aztán a második Honvéd-találat már tisztán a 36 esztendős futballistáé volt.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A HONVÉD MÁSODIK TALÁLATA

A második félidő elején másodszor is megszerezte a vezetést a kispesti alakulat. Ezt követően a Kövesdet szorította az idő, de nem sikerült ismét egalizálniuk Kuttor Attila tanítványainak.

A GÓLOK TÖRTÉNETE: 

33. perc: Egy szöglet után Kamber lőhetett, a labda megpattant Andrij Neszterovon, így jutott a mezőkövesdi kapu jobb oldalába.

Security Check Required

 

37. perc: Pekár kb. 26 méterről végzett el egy szabadrúgást. A kövesdi játékos löketébe Tujvel csak belekapni tudott, egyenlített a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei együttes.

Security Check Required

 

56. perc: Megint egy rögzített szituációt követően ünnepelhettek a kispestiek. Ugrai a bal oldalról tekert középre, a labda Kamber elé pattant, a rutinos légiós pedig három méterről fejelt a hálóba. 

Security Check Required

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT: 

A hétvégén a Budapest Honvédra rangadó vár, a kispestiek a kiesés elől menekülő Újpest otthonában vendégeskednek. Ezen a mérkőzésen debütál majd a lila-fehérek kispadján Predrag Rogan vezetőedző. A Mezőkövesd szintén egy nehéz helyzetben lévő alakulattal csap össze, Kuttor Attila tanítványai a Paksot látják vendégül. Mindkét mérkőzést szombaton rendezik meg.

JEGYZŐKÖNYV:

Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
Puskás Aréna, 10 000 néző, v.:
Bognár
gólszerzők: Neszterov (33., öngól), Kamber (56.), illetve Pekár (37.)
sárga lap: Lovric (38.), Gazdag (55.), illetve Vadnai (89.), Besirovic (90.)
Budapest Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma - Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos - Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) - Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic - Zivzivadze, Pekár (Jurina, 79.)

FRISSÍTVE: REAKCIÓ

22.22:

Magyar Kupa-döntő: megszólalt a finálé hőse - reakció - NB1.hu

 


 

Legfrissebb híreink