nb1.hu

Marco Rossi elismerte, hogy hibázott Szlovákia ellen Nagy Ádám miatt

Két alapember nem játszhat majd Horvátország ellen.

Hatalmas lázban tartja a magyar futball őrültjeit az a tudat, hogy a válogatott 2016 után ismét kijuthat az Eb-re, tovább tetézi az izgalmas várakozást, hogy sikeres kvalifikáció esetén két mérkőzést is a novemberben átadásra kerülő Puskás Arénában játszhatnának a játékosaink.

A selejtezőkből még három mérkőzés van hátra (a Nemzetek Ligájából is ki lehet jutni az Eb-re, de annak a szériának a versenykiírását csak azok értik és tudják talán csak megjegyezni és felidézni fejből, akik az egészet kitalálták…), a következő blokkban két nehéz feladat vár a nemzeti csapatra.

Elsőként Splitben lépünk pályára 10-én Horvátország ellen, majd 3 nappal később fogadjunk Azerbajdzsánt. Első esetben nem kell megindokolni, miért nem lesz könnyű meccs, a másodiknál meg a szurkolók hiánya okozhat majd gondot.

A keret kihirdetése után Marco Rossi szövetségi kapitány (akinek a selejtezők után ám lejár a szerződése…) az M4 Sportnak nyilatkozott.

Rossi elmondta, hogy Baráth Botond eltiltása miatt az első meccsen Kádár Tamás lesz a párja Wiilli Orbánnak a védelem tengelyében is, de mesélt Nagy Ádámról is, aki szintén nem játszhat majd. És aki miatt, mivel játszott legutóbb a szlovákok ellen, nagyon haragszanak a Brystol vezetői a szövetségi kapitányunkra, mondván, sérülten játszatta a friss szerzeményüket.

 

„Valóban szóvá tették, hogy pályára küldtük annak ellenére, hogy nem volt teljesen egészséges, de soha nem erőltettem, hogy játsszon. Beszéltem vele és azt mondta, hogy játszani akar. Ez Magyarország. Lehet emiatt reklamálni, de ha a válogatottba hívunk egy játékost, akkor ő szívvel-lélekkel a csapat rendelkezésére akar állni. Én ebből nem csinálok problémát. Ha visszagondolok a szlovákok elleni mérkőzésre, hibát követtem el azzal, hogy Nagy Ádám kezdett és nem Pátkai Máté. Ádám sérülten kezdett, majd lecseréltem Mátéra, aki szintén nem volt teljesen egészséges. Elismerem, itt én hibáztam, nem is keresem a kifogásokat, azt meg már soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha valaki más játszik helyettük.”

 

Rossi részletesen beszélt a nyáron Újpestre visszatért Feczesin Róbert beválogatásáról is.

„Ő az a középcsatár, aki a lehető legjobban tudja tehermentesíteni Szalai Ádámot. Először is, ő egy harcos, másodszor pedig ő mindig a csapatért játszik. Szerintem most jött el az ő pillanata. Figyelem azóta, hogy hazajött az Újpestbe, de előtte is, amikor még külföldön játszott, de az nem sikerült neki a legjobban. Most van az a pillanat, amikor jó formában van és tud segíteni a csapatnak.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC