nb1.hu

Magyarország-Lengyelország: Szalai Ádám és Lewandowski is bizonyított

Jobb lett volna, ha Paulo Sousa nem kezd el cserélgetni.

MAGYARORSZÁG-LENGYELORSZÁG 3-3

Minden sorozatban, mindig, mindenhol fontos az első mérkőzés, az első benyomás. Tudták ezt a magyar és a lengyel válogatott játékosai is, akiken az üresen kongó, egyébként monumentális Puskás Arénában lehetett érezni a feszültséget a kezdés pillanataiban.

A mieink a már megszokott 3-5-2-es felállást választották, de ahogyan az Marco Rossi szövetségi kapitány meccs előtti sajtótájékoztatóján már téma volt, a lengyelek is ezzel az alapfelállással indítottak.

Hat perc után viszont megnyugodhattunk (mint később kiderült, nem véglegesen), mert Fiola parádés szerelését és indítását követően Sallai fain szóló és lövés után megszerezte a vezetést. Maradjunk annyiban, a Lewandowski miatt rettegett lengyel válogatottnak semmilyen helyzete nem volt az első félidőben. Aztán lettek sajnos a másodikban és eléggé hatékonyan használták is ki őket…

Fordulás után szintén hamar villantunk, az a Szalai Ádám növelte kettőre az előnyünket, akiről hiába mondja Marco Rossi szövetségi kapitány és a játékosok is (az nb1.hu is ezt állítja évek óta, de az lényegtelen…), hogy nélkülözhetetlen eleme a magyar válogatottnak, még mindig kevesen hiszik ezt el. Pedig, ha a legilletékesebbek (a kapitány és a játékosok), ezt állítják, akkor ez így van, pláne akkor, ha a legilletékesebb még gólt is szerez. Meg ad egy fél gólpasszt is 2-2 után…

Utána viszont Paulo Sousa elkezdett cserélni és pillanatok alatt egyenlítettek a lengyelek. Majd ismét vezettünk, de a 82. percben szabadon maradt a világ legjobb centere.

A döntetlen nem rossz, de 2-0-ról illet volna győznünk.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: SZALAI ÁDÁM
Harcolt, küzdött mint mindig, volt, hogy ezúttal is Terminator üzemmódban. A harmadik gólunkból is kivette a részét, tényleg nélkülözhetetlen alkotóeleme a válogatottnak. Akármennyire is ez nem tetszik ez a tény sokaknak!

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: a 82. PERC
Robert Lewandowski a jelzett időpontig gyakorlatilag semmit nem csinált, akkor viszont bebizonyította, miért a világ legjobb centere.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
6. p.:
Fiola szerelt a térfelünk közepén, majd remekül indította a jobbösszekötő helyén a leshatáron kiugró Sallait, aki lefutotta a védőjét, majd 12 méterről jobbal lőtt védhetetlenül a jobb alsó sarokba 1-0!

52. p.: Lovrencsics jobb oldali beadása után Sallai lő 14 méterről, de Breszynski blokkol, a labda Szalai Ádám elé kerül, aki az ötös jobb sarka elől a jobb alsó sarokba lőtt. 2-0!

60. p.: Szépítettek a lengyelek! Jozwiak jobb oldali beadása után az ötös jobb sarkánál rosszul érte el a labdát Krychowiak, de az a 2 perce becserélt Piatek elé került, aki jobbal az ötösről a bal alsóba lő. 2-1!

61. p.: Lovrencsics volt könnyelmű, így Zielinski okos passza után Jozwiak az ötös jobb sarka elől jobbal a jobb alsóba lő, totál magabiztosan. 2–2!

78. p.: Szalai Ádám elé került a labda a tizenhatoson belül a bal oldalon. Fordult egyet, majd jobbal a hosszú irányába nyeste a zsugát, középen Lang fejjel megcsúsztatta, ami így lett tökéletes Willi Orbánnak, aki a védőjét megelőzve, pár lépésről, a bal kapufa közeléből helyezett a kapuba. 3-2!

82. p.: Nincs olyan meccs, hogy Lewandowski ne szerezzen gólt… Eddig kábé semmit nem csinált, most viszont jobb oldali beadás után átvette a labdát (hogy lehetett ennyire üresen?), majd 14 méterről ballal bikázta szét a bal felső sarkot. 3-3!

JEGYZŐKÖNYV:

MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3–3 (1–0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. V: Brych (német)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G. (Nego, 66.), Nagy Á., Kleinheisler, Kalmár Zs. (Sigér, 81.), Hangya (Lang, 66.) – Szalai Á., Sallai R. (Varga K., 72.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Bereszynski, Bednarek, Helik (Glik, 58.), Reca (Rybus, 79.) – Szymanski (Józwiak, 59.), Krychowiak, Moder (Piatek, 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik (Grosicki, 84.). Szövetségi kapitány: Paulo Sousa
Gólszerzők: Sallai R. (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), ill. Piatek (60.), Józwiak (61.), Lewandowski (82.)
Kiállítva: Fiola (90+3.)

KÖVETKEZŐ FELADAT:
A mieink 28-án San Marino vendégei lesznek, míg a lengyelek Andorrát fogadják.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC