nb1.hu

Magyarország-Izland: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Szalai Ádám kiemelt feladata.

Megtartotta ma kora este az utolsó edzését, majd utána a mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatóját a magyar válogatott, méghozzá online. Az eseményen a karanténban lévő Marco Rossi az edzőtáborban található szobájából, Skype-on válaszolt, rajta kívül Nagy Ádám vett még részt az összejövetelen.

Rossi elmondta, hogy a szakmai stáb nem lesz teljes a holnapi, Izland elleni pótselejtezőn, ezért Szalai Ádámra még nagyobb feladat hárul majd.

ÍME, A MAGYAR VÁLOGATOTT TERVEZETT KEZDŐCSAPATA AZ MTI SZERINT:

Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Sigér, Nagy, Holender – Szoboszlai – Szalai Á., Sallai

ELŐZMÉNYEK:

Marco Rossi távollétében különleges szerepe lesz Szalai Ádámnak, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának csütörtökön az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A nemzeti csapat olasz szövetségi kapitányának egy nappal a sorsdöntő összecsapás előtt lett pozitív a koronavírustesztje, így nem lehet a csapattal, és ahogyan a szerda esti online sajtótájékoztatón fogalmazott, a szakmai stáb megfogyatkozásával egyfajta lélektani szerepet is be kell töltenie a Mainz csatárának.
    
Marco Rossi elmondta, amennyiben a játékosok maximálisan betartják a taktikai utasításokat, és fizikailag, valamint fejben is "ott tudnak lenni a pályán", akkor jó esélye van az együttesnek az izlandiak ellen.
    
A mérkőzés győztese kijut a 2021 nyarára halasztott, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra – jelentette az MTI.

AZ NB1.HU ÉLŐ KÖZVETÍTÉSE A MAGYAR VÁLOGATOTT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁRÓL:

 

20.13: Elsőként Marco Rossi válaszol, Skype-on.

20.15: Marco Rossi: ,,Tanácsként azt adom a játékosoknak, amit az elmúlt napokban többször is a lelkükre kötöttem. Egyedül azokra figyeljenek, ami tanácsot eddig kaptak. Ne hagyják, hogy a figyelmüket a körülmények elvonják. Ha végig a munkára tudnak gondolni, ha a pályán észben és fizikailag is rendben vannak, akkor jók lesznek az esélyeink holnap este.”

20.26: A keret hirdetésekor arról volt szó, hogy a Nagy Ádám és Szalai Ádám állapota fel lesz mérve, mert előbbi kevesebbet, utóbbi egyáltalán nem játszott az elmúlt időszakban. Nagy Ádám ugye az utóbbi találkozókon kapott bizonyítási lehetőséget a klubjában.

Marco Rossi: „Ami Nagy Ádámot illeti, az elmúlt két hétben a Bristol rossz sorozat után győzött, Nagy jól játszott, szerepeltetése mellett nem merülhet fel kétely, mert nagyon jó fizikai állapotban van. Szalai ugyan nem játszik, de nagyon jó fizikai állapotban van. Vannak olyan paraméterek, mivel a szakmai stábból sem lesz ott mindenki, kell a pályán olyan, aki vezér. Szalai túl fontos ahhoz, hogy ne kezdessem. Ha bárki bírálattal illett a kezdőcsapatom miatt, az kevésbé érdekel, mert tudom, mennyi szempont alapján kell döntenem. A mentális hozzáállás az első. Egyébként nincsen olyan első ék a magyar fociban, akit a helyére lehetne küldeni, remekül tartja meg például a hosszú labdákat. Sok bírálatot kaptam amiatt, hogy Bulgária ellen is kezdettem, de az első két gólunkban döntő szerepe volt, nézze vissza mindenki, látható (ezt írta az nb1-hu is – a szerk.). Egyelőre én állítom össze a válogatottat, 360 fokos szögben nézem a történéseket, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.

20.32: Marco Rossi: „Ami a csapat és az én felkészülésemet illeti: Ugyanúgy készülünk, mint eddig, minden meccs egyformán fontos, még a barátságos is. Egyetlen meccset sem becsülünk le, mert egy országot képviselünk. Mindenki tudja viszont, mennyire fontos a holnapi. Ám arra is vigyázni kell, hogy a fontosságát megfelelően kezeljék a játékosok. Ami az én hozzáállásomat illeti: a pályafutásom meghatározó döntője az Izland elleni mérkőzés. Az, hogy pont a múlt éjjel kapjam el a koronavírust…. Nagyon mérges vagyok magamra, mert nem tudom az okát, hogy kaptam el pont a legfontosabb meccs előtt. Benne lennék, hogy korábban kapjam el vagy később. Vicceltem is a stábbal, ha megverjük Izlandot, bevállalnám a vírust, de ez tényleg csak vicc volt, mert rendkívül alattomos vírusról van szó. Nem tudtam aludni, piszkosul mérges voltam magamra és az egész világra. Próbálok magamra és a srácokra vigyázni. Megnyugtat a tudat, hogy holnap harcosok lesznek a pályán.”

20.36: Marco Rossi: „Huszonnégy mezőnyjátékost és három kapust hívtunk be, Kleinheisler ugye sajnos kiesett. Úgy készültünk, hogy a létszám mindig meglegyen, eltiltások is lehetnek. Jobb lett volna, ha Laci is velünk van, de mindketten hiányzunk majd. Nem mérem magamat az ő fontosságához, mert mindig a játékos a fontos, nem a padon ülő edző.”

20.37: Marco Rossi: „Mindig jó, ha bőség van. Jó több játékos közül választani, így van ez Szoboszlai és Kalmár esetében is, de mindig az adott mérkőzést kell nézni. Látok rá esélyt, hogy valamelyik meccsen egyszerre is a pályán legyenek.”

20.38: Marco Rossi: „A különböző posztokhoz különböző a felhozatal. Vannak posztok, ahol többen vagyunk, vannak, ahol kevesebben. A jobb ötös sávban többen is tudnak játszani, de mindig meccsről meccsre mérlegeljük, ki játsszon. Izlandnak is megvannak a maga sajátosságai, erre is figyelnünk kell.”

20.46: Marco Rossi: „Olyan ellenfél ellen játszunk, amelyik papíron, hangsúlyozom, hogy papíron, mert a pályán nyújtott teljesítmény felülírhatja a dolgokat, de Izland valamelyest előttünk áll a rangsorban. Az Eb-selejtezők során büntetőcsoportba kerültünk, mi voltunk az egyetlen olyan 4. kalapos csapat, amelyik az utolsó fordulóban is esélyes volt. Eddig jó eredményünk volt, de ha holnap veszítenénk, amit nem kívánok, akkor elfogadom, hogy rosszul készítettem fel a csapatom. Nem ragaszkodom a pozíciómhoz, de ha a szövetség és a szurkolók ragaszkodnak hozzám, akkor azt tiszteletben kell tartani. Három olyan válogatottal játszunk, melyek előttünk vannak a rangsorban. Lehet kitűnő teljesítménnyel nagyon jó eredményt érünk el, vagy az is, hogy nagy bakit követünk el. Bízom benne, hogy nagyon jók leszünk.”

20.47: Marco Rossi: „Szerencsére mindenki játékra kész, Kleinheislert leszámítva, tegnap estig minden rendben volt a felkészüléssel. A szobámból rálátok a pályára, edzésen telefonon jeleztem is, ha változtatni kellett. Csak a mai edzés zajlott másképpen.”

Nagy Ádám következik!

20.49: Nagy Ádám: „Az izlandi csapat nem változott, nem ment át olyan frissítésen a legutóbbi meccsünkhöz képest, mint a miénk. Ez viszont nem feltétlenül jelent negatívumot, mert eljutottak egy olyan szintre, hogy nem kell őket bemutatni. A holnapi meccs igazi döntőhöz lesz méltó.”

20.49: Nagy Ádám: „Nem vagyok izgulós típus, sőt, lehet, sajtótájékoztatón jobban izgulok, mint a meccseken. A mostani alkalom kivétel, mert mindannyian érezzük a holnapi meccs súlyát. Ha a győzelmünkkel fel tudjuk vidítani a magyarokat, akkor az már egy hatalmas dolog. A pénteki bajnokink után már csak az Izland elleni mérkőzésre gondoltam. Aludni tudtam esténként, de vettem zseb Sodukut, így azzal szoktam szórakoztatni magam, mert gyorsan telik vele az idő. Van egy kis drukk, de az egészséges szinten.”

20.51: Nagy Ádám: „Az előző válogatott összetartás után nem játszottam egyből a klubomnál, de varázsütésre a legutóbbi két meccsen végig a pályán voltam, nyertünk is, pozitív visszajelzéseket kaptam. Plusz munkát a csapat végeztetett velem, de próbáltam magamra odafigyelni, mert nem akartam megsérülni, hogy újra játszom.”

20.52: Nagy Ádám: „Egységes védekezésből kiindulva nekünk is van két-három olyan nevünk a támadószekcióban és a középpályán, akik képesek olyan váratlan megoldásokra, amikkel nyerni lehet. A legutóbbi, Eb-n játszott egymás elleni meccsünkhöz képest mindkét válogatott erősödött, de nem túl szerencsés összehasonlítani a csapatokat. Nekünk jót tett a vérfrissítés, tudunk alapvetően jó védekezésből kiindulva a saját koncepciónkat ráerőltetni az ellenfélre. Ebben vannak még hibák, van, amikor sok is, de a megbeszélteket folyamatosan próbáljuk megvalósítani.”

FRISSÍTÉS:

Magyarország-Izland: kezdőcsapatok – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC