Magyar Kupa: Lipcsei Péter ilyen érdemjegyet adott a játékosainak - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Lipcsei PéterSoroksárBudapest HonvédMagyar Kupa

Magyar Kupa: Lipcsei Péter ilyen érdemjegyet adott a játékosainak

Bíró Ádám - 2019. április 17. szerda 20:21
A Soroksár taktikájáról is beszélt az edző.
Egygólos hátrányt kell eltüntetnie a Soroksárnak ahhoz, hogy bejusson a Magyar Kupa döntőjébe. Lipcsei Péter együttese 2-1-es vereséget szenvedett a Honvéd ellen az elődöntő első meccsén az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Ennek ellenére bízhatnak a Sori drukkerei az újabb bravúrban, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a gárda az előző kanyarban a szintén NB I-es Puskás Akadémiát ütötte ki. 
 
Lipcsei Péter vezetőedző a lefújás után az M4 Sportnak azt mondta, hogy a futballistái 10-esre vizsgáztak. Hozzátette, maradéktalanul elégedett a tanítványai teljesítményével, ugyanis mindent megtettek a jó szereplésért. A tréner szerint az első félidőben rá lettek kényszerítve a védekezésre, de megoldották. Tisztában voltak vele, hogy a Honvédban sok magas játékos van, így próbáltak minél kevesebbet szabálytalankodni, hiszen a pontrúgások nagy veszélyt hordozhattak magukban. Lipcsei elárulta, tudják az erőviszonyokat, ennek ellenére a visszavágón sem feltartott kézzel fognak kifutni a pályára. Reményei szerint a párharc második felvonásán már számíthat azokra a játékosokra, akik a szerdai meccset sérülés miatt hagyták ki. 
 
Egyébként az kicsit bánthatja Lipcseit, hogy egy pontrúgás okozta végül a "vesztüket", hiszen Kálnoki Kis Dávid egy szöglet után állította be a végeredményt. 
 
A Honvéd-Soroksár mérkőzés összefoglalóját itt olvashatják. 
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 21. 21:13

Böde átigazolása: fontosat mondott a menedzsere

Csak két csapat létezik a támadónak.
2019. 05. 21. 21:00

Az MTK-val kiesett a ZTE-vel feljutott a magyar válogatott

Egymás után harmadszor érte el a bravúrt.
2019. 05. 21. 20:09

Maradok a Honvéd szurkolója – interjú a Svájcba távozóval

Ígért valamit a kupadöntőre.
2019. 05. 21. 18:34

Marco Rossi szűkítette a válogatott keretét

Három játékos került ki, bejelzett Gulácsiék csapata.
2019. 05. 21. 20:36

Játékoskeretben történő nagy változásokat ígért a szakmai igazgató

Új csapatot építenek.
2019. 05. 21. 12:50

ETO: új edző után több új játékos is aláírt, távozók is vannak

Kondás és Feczkó is jelölt volt a posztra.
2019. 05. 21. 20:43

Megamardt az esély a feljutásra - reakciók

Felvették a versenyt a bajnokaspiránssal.
2019. 05. 21. 13:38

Már csak 1 pontra az éllovastól - gólok története

Több, mint 1 órát játszottak 10 emberrel.
2019. 05. 21. 18:27

Loki: eldőlt Tőzsér sorsa

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 21. 18:07

Lipcsei csapatától igazolt kapust a Vidi

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 21. 09:59

Nagy szavakkal mutatkozott be az ETO új vezetőedzője

Nem egyedül érkezik.
2019. 05. 20. 21:55

Bemutatta új vezetőedzőjét a Győr

Nincs meglepetés.
2019. 05. 21. 10:47

Amikor a gyerekkori haverok az NB III-ban csapattá válnak

Csodás szavak.
2019. 05. 20. 18:38

Elképesztő edzői nyilatkozat a feljutásra esélyesnél

Egészen egyedi részletet értékelt!
2019. 05. 21. 16:56

Edzőkre sújtott le keményen a Fegyelmi Bizottság

A testület legújabb ítéletei.
2019. 05. 21. 16:46

DVTK: profi szerződést kapott a tehetséges magyar

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 21. 13:45

Muszbek a nézőszámokról: "Majdnem és kizárólag a Ferencvárosnak köszönhető"

Tartalékok vannak a szurkolói létszámot és a bevételt illetően.
2019. 05. 21. 13:17

Puskás Akadémia: Komjáti utódja és a 700 ezres igazolás

Állítólag már aláírt a román élvonalból érkező.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!