Magyar Kupa: kiderült, mennyit kell kihagynia a 2-szeres válogatott védőnek

Súlyos sérülések.

Forrás: haladas.hu

Szerdán az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy a Hali két játékosa is súlyosan megsérült a Kisvárda elleni mérkőzésen. Mátyus János vezetőedző csapatából Devecseri Szilárd és Csilus Tamás esett ki. 

Magyar Kupa: meg kellett műteni a 2-szeres válogatott védőt - NB1.hu

 

A Haladás bejelenetéséből kiderül, hogy a magyar válogatottban 2 alkalommal szereplő Devecserire féléves kihagyás várhat. Íme a szombathelyiek közleménye:

"Előreláthatólag fél év kihagyás vár a Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzésen Achilles-ín-szakadást szenvedett védőre, Devecseri Szilárdra. Csilus Tamásnak a combizma szakadt el.

Vezéráldozatokkal járt a Szombathelyi Haladás szerdai, Kisvárda elleni Magyar Kupa-mérkőzése. Az 1-0-ra elveszített kupacsata 66. percében Devecseri Szilárdot, tíz perccel később Csilus Tamást kellett sérülés miatt lecserélni. Előbbi járt rosszabbul, a védő bal lábában elszakadt az Achilles-ín, körülbelül féléves kihagyás vár a korábbi háromszoros válogatott futballistára. Csilusnak pedig jobb combjában szakadt el az izom, a szakadás nagyságától két-hat hétig nem futballozhat.

- Egy jobb oldali szabadrúgásból jött a labda a kapu elé, sikerült elfejelnem a berobbanó támadó elől, aki viszont – már nem emlékszem pontosan – vagy megrúgott, vagy rám lépett, ahogy földre értem – mondta a 31 éves Devecseri. – Hozzáteszem, nem szándékos mozdulat volt a részéről, nagy volt a tumultus, mindketten a labdát figyeltük. Óriási, tompa fájdalmat éreztem, és amikor megpróbáltam levenni a cipőm, láttam, hogy lötyög a bal lábam – tudtam, nagy baj van. Jött a masszőr és az orvos, csak annyit kérdeztek: öltöző vagy kórház? Mivel utóbbi mellett döntöttem, mentővel bevittek. Megröntgeneztek, majd a felvétel láttán toltak is a műtőbe, elszakadt ugyanis az Achilles-ínam. A műtét rendben ment, éjszaka viszont egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mikor reggel óvatosan felálltam – rá persze nem állhatok – ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Csütörtök délelőtt hazaengedtek. A rehabilitáció három-négy hónap, utána kezdhetek el mozogni, az orvosok szerint szeptemberben futballozhatok újra. Remélem, kicsit túloztak, és hamarabb visszatérhetek. Rengetegen kívántak jobbulást, ettől azért most már sokkal jobb a hangulatom.

- Debreceni ívelt a védők mögé egy labdát, és úgy éreztem, érdemes rástartolnom, de ahogy elindultam, pukkant egyet a combom és beszúrt – tudtuk meg Csilus Tamástól. – Bíztam benne, hogy nincs szakadás, hanem csak húzódás, de mivel nem tudtam folytatni a játékot, cserét kértem. Noha még nem voltam ultrahangon, a tünetek alapján szinte biztos, hogy szakadás van. Korábban már szakadt el a combizmom, tudom, hogy milyen. Sétálni ugyan tudok, de egy-egy lépésnél belenyilall a fájdalom. A napokban megvizsgálnak, de addig is elkezdtem a gyógytornát, emellett kezelik a combomat. Ha kis szakadásom van, akkor kettő-négy, ha nagyobb, akkor négy-hat hét kihagyás vár rám. Egy sérülés sosem jön jól, most meg pláne nem, amikor kétszer kikaptunk – remélem, mihamarabb újra a csapat rendelkezésére tudok állni.

Legfrissebb híreink