nb1.hu

Magyar Kupa: foglalkozik a Vidi az FTC elleni előrehozott döntővel?

A gólfelelős válaszolt.

A Magyar Kupában a legjobb 16 között óriási rangadó lesz, hiszen a Ferencváros a MOL Fehérvárt fogadja. A fehérváriak a papírforma alapján a bajnoki címről már letehetnek (16 pont a hátrányuk az éllovas Fradival szemben), de a kupában még lehet esélyük arra, hogy megszerezzék a trófeát. 

Most nem a Fradi elleni kupameccs a legfontosabb a Vidinek – reakció – NB1.hu

 

Márton Gábor együttese szerdán a Vasast búcsúztatta a 2-1-es sikerének köszönhetően. Az Illovszky Rudolf Stadionban Zivzivadze már a 3. percben beköszönt. A grúz légióst már a következő körről is kérdezték.

"Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, gyakorlatilag az első helyzetünket gólra tudtuk váltani. Örülök, hogy sikerült betalálnom a Vasas kapujába, csatár vagyok, minden gól számít. Az első játékrészben több helyzetet is kialakítottunk, sokkal nagyobb arányban is vezethettünk volna a szünetben. A második félidőben több párharcot vállalt fel a hazai csapat, ekkor már kevesebb helyzetünk volt, de összességében akár több góllal nyerhettünk volna. Egyelőre a Ferencváros elleni kupameccsel még nem foglalkozunk, most a hétvégi MTK elleni bajnoki a legfontosabb számunkra. Remélem, ez a mai győzelem lökést ad nekünk és visszatérünk a győztes útra" – nyilatkozta a futballista a Vidi hivatalos weboldalának.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC