nb1.hu

Loki: a sportigazgató az erősítési tervekről nyilatkozott

Az elsődleges célt is meghatározta Tőzsér Dániel.

Az NB II-ből a Gyirmót és a DVSC jutott fel az NB I-be vasárnap. Korábban az nb1.hu-n már jeleztük, hogy a Lokit a következő idényben is a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor kettős fogja irányítani.

Loki: az elnök elmondta, kik lesznek a csapat edzői az NB I-ben – NB1.hu

 

Tőzsér Dániellel a dehir.hu beszélgetett többek között az átigazolási tervekről. A cívisvárosi csapat sportigazgatója elmondta, nagyjából már tudja, hogy hova érkezhetnek játékosok.

"Én is elkezdtem ezen dolgozni, vannak lejáró szerződéssel játékosok, velük is attól függ, hogy meg tudunk-e egyezni, hogy például milyen posztokra kell igazolni, de már 90 százalékban azért körvonalazódott az a fejemben, hogy hova, milyen típusú és kvalitású játékosokat szeretnénk" – nyilatkozta Tőzsér.

Tőzsér azt is elárulta, hogy a Loki elsődleges célja a bennmaradás kiharcolása lesz az új szezonban. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC