Lipcse-Freiburg: végre! – ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Mindenki örülhetett egy kicsit.

Forrás: Facebook/SC Freiburg

Jó volt látni!

Jó volt látni, hogy két hónap után visszatért a csúcsfoci – joggal érezhetjük úgy, lassan-lassan a megszokott élet is visszatér.

Jó volt látni, hogy úgy csúsztak-másztak a játékosok, mint eddig talán soha!

És jó volt látni a magyarokat a pályán.                         

A Bundesligában ugyanis úgy látják, Németország készen áll arra, hogy ismét futballmeccseket rendezzen. Természetesen zárt kapuk mögött, a legszigorúbb előírások betartása mellett, így furcsának hatott, hogy a lipcsei stadionban a lelátókon senki sem ül, a „kispadokon” a cserék és stábtagok 1,5 méterre ülnek egymástól, emellett az edzők a félidőben maszkban osztogatják az utasításokat az oldalvonal mellett, a pacsizás pedig könyökkel történik. 

De ezen kívül minden változatlan volt, sőt, jobb volt, jó volt, és ritkán gondolhattunk erre korábban, de egyáltalán: volt.

Az első perctől kezdve küzdött és hajtott a Gulácsi Péterrel a kapuban felálló Lipcse, valamint a sárga lapot kapó, bizonyítani akaró és jól küzdő Sallai Rolandot 61 percig a pályán tudó Freiburg is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a régóta sérült Willi Orbán már a keretben kapott helyett, és sokszor őt is mutatta a kamera, még jobban örülhettünk.

Maga a meccs hozta azt, amire számítani lehetett. Nem olyan minőségű, színvonalú 90 percet játszottak a felek, mint általában szoktak, de a pontatlanságokat ellensúlyozta a hajtás, a rengeteg futás és a brusztolás, na meg a két gól. Gulde a semmiből szerzett vezetést furcsa sarkazós mozdulattal a vendégeknek a 34. percben, a lipcseiek pedig egészen a hajráig, a 77. percig úgy érezhették, ha reggelig játszanak, akkor sem ünnepelhetnek – aztán Poulsen fejesével csak révbe értek. A hajrában mindkét csapatnak megvolt az esélye a győzelemre, sőt, Koch betalált Gulácsi kapujába a 92. percben, ám les miatt érvénytelenítette a találatot a videóbíró és játékvezető.

A pontosztozkodással így mind a Lipcse, mind a Freiburg szomorú, de egyben elégedett is lehet (a lipcseiek különösen bánhatják a sok, néha kegyetlenül fájdalmasan elpuskázott ziccert), ahogy azzal is, hogy visszatért a csúcsfoci – ez utóbbinak pedig mi, szurkolók még jobban...

A Lipcse a 4., a Freiburg a 7. a tabellán.
 

Az MTI jelentése:

"A Gulácsi Péterrel a kapuban felálló Rb Leipzig hazai pályán 1-1-s döntetlent játszott a Sallai Rolandot kezdőként a 61. percig foglalkoztató Freiburg együttesével a labdarúgó Bundesliga 26. fordulójának szombati játéknapján.

A lipcsei találkozón a vendégek kerültek előnybe, Manuel Gulde egy szöglet után talált a magyar válogatott kapusának hálójába, ezzel 511 nap után volt újra eredményes az élvonalban. A hazaiak a 77. percben Yussuf Poulsen révén egyenlítettek. A 93. percben a Freiburg ugyan betalált, de a gólt végül a videobíró segítségével les miatt érvénytelenítették.

A koronavírus-járvány miatt több mint két hónap után újrainduló Bundesliga első rangadóján, a Ruhr-vidéki derbin a Borussia Dortmud 4-0-ra ütötte ki legnagyobb riválisát, a Schalke 04 együttesét. Az első gólt szerző Erling Haaland 12. tétmérkőzésén a 13. alkalommal volt eredményes új csapatában, ilyen bravúrt Németországban csak Klaus Matischek tudott bemutatni még 1965-ben a Werder Bremen játékosaként.

A német ligában ezt megelőzően legutóbb március 11-én rendeztek mérkőzést. A koronavírus-járvány miatt minden összecsapást zárt kapuk mögött játszottak."

 

Bundesliga, 26. forduló:

RB Leipzig–Freiburg 1–1 (Y. Poulsen 77., ill. Gulde 34.)


a többi pályán:

Augsburg-Wolfsburg 1-2 (0-1)
Borussia Dortmund-Schalke 04 4-0 (2-0)
Düsseldorf-Paderborn 0-0
Hoffenheim-Hertha BSC 0-3 (0-0)
RB Leipzig-Freiburg 1-1 (0-1)

később:
Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach 18.30

vasárnap játsszák:
1. FC Köln-Mainz 15.30
Union Berlin-Bayern München 18.30

hétfőn játsszák:
Werder Bremen-Bayern Leverkusen 20.30


A tabella:

 1. Bayern München           25  73-26  55 pont
 2. Borussia Dortmund        26  72-33  54
 3. Borussia Mönchengladbach 26  52-31  52
 4. RB Leipzig               26  63-27  51
 5. Bayer Leverkusen         25  45-30  47
 6. VfL Wolfsburg            26  36-31  39
 7. SC Freiburg              26  35-36  37
 8. Schalke 04               26  33-40  37
 9. 1899 Hoffenheim          26  35-46  35
10. 1. FC Köln               25  39-45  32
11. Hertha BSC Berlin        26  35-48  31
12. Union Berlin             25  32-41  30
13. Eintracht Frankfurt      25  39-44  28
14. FC Augsburg              26  37-54  27
15. FSV Mainz 05             25  34-53  26
16. Fortuna Düsseldorf       26  27-50  23
17. Werder Bremen            24  27-55  18
18. SC Paderborn             26  30-54  17

Legfrissebb híreink