nb1.hu

Koronavírus: döntöttek Dárdaiék következő három bajnokijáról

Hivatalos bejelentés.

A Német Labdarúgó Liga (DFL) a Hertha BSC kérésére elhalasztotta a Dárdai Pál vezette csapat következő három Bundesliga-találkozóját.

 

A mérkőzéseket a berliniek koronavírusos megbetegedései miatt nem tudják megrendezni. A Hertha vasárnap a Mainzhoz – Szalai Ádám együtteséhez – látogatott volna, majd szerdán következett volna a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg elleni hazai, jövő szombaton pedig a sereghajtó Schalke 04 elleni idegenbeli összecsapás.
    

 

Az új időpontokról a jövő héten dönt a DFL.
    
Csütörtök reggel derült ki, hogy Dárdai Pál vezetőedző, Admir Hamzagic másodedző, és a csatár Dodi Lukebakio koronavírustesztje is pozitív lett. Mindhárman tünetmentesek, és karanténba kerültek, ahogyan a kontaktszemélynek számító edző, Andreas Neuendorf is. Estére kiderült, hogy egy újabb berlini játékos, Marvin Plattenhardt is megfertőződött, ezért péntektől kéthetes karantén vár az egész csapatra és a szakmai stáb minden tagjára, de ez automatikusan meghosszabbodik, ha az elszigeteltség ideje alatt újabb pozitív esetre, vagy esetekre derül fény. Amennyiben ez bekövetkezne, a fővárosi csapat számára veszélybe kerülne a bajnokság befejezése.

Dárdaiék karanténban – NB1.hu

 

    
A Hertha BSC a 18 csapatos tabella 15. helyén áll.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC