Két NB I-es csapat is vinné a Vasastól távozó alapembert

És az egyik legnagyobb NB II-es rivális is.

Forrás: Vasas FC

„A védő és klubunk között – a játékos kérésére – közös megegyezéssel került sor a szerződésbontásra.

Lakatos Csabát 2019 januárjában igazoltuk le a Budafoki MTE együttesétől, majd fél év elteltével - 2019 nyarán - a labdarúgóval szerződést hosszabbítottunk. A 22 éves védő az elmúlt másfél év alatt 38 tétmérkőzésen - 37 alkalommal kezdőként - lépett pályára, két találkozón pedig az ellenfél kapuját is bevette” - jelentette be 5 nappal ezelőtt a Vasas.

Az nb1.hu úgy tudja, a szintén másodosztályú Szeged mellett két NB I-es csapat, a Kisvárda és a Paks is szívesen megszerezné.

Legfrissebb híreink