nb1.hu

Így szerezheti meg újra a Vasas az NB I legjobb góllövőjét

És az FTC tehetségét.

Az nb1.hu elsőként már januárban jelezte, hogy a másodosztályban éppen tulajdonosváltáson átesett Vasas elöljárói az akkor egyébként véghezvitt, jelentős átigazolási terveik mellett már a nyárra is gondolnak, ezért a fejükbe vették, hogy az Újpesttől meg kívánják majd szerezni Litauszki Róbertet és Zsótér Donátot is.

Az egyeztetések azóta is zajlanak, bár Litauszkit szóba hozták a Honvéddal is, akárcsak Zsótért, aki iránt egyébként azóta a Kisvárda, és új belépőként a Mezőkövesd is versenyez.

A Vasas legnevesebb téli fogása (a legjobb Hidi M Sándor volt) mindenképpen Feczesin Róbert volt, aki akkor vezette a bajnokság góllövőlistáját.

És most ismét az NB I (eddigi) legjobb góllövőjét nézték ki magunknak az angyalföldiek, méghozzá Radó Andrást, a ZTE támadóját, akinek a teljesítményére egyébként Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt. Radó a nyáron tette át a székhelyét Felcsútról Zalába úgy, hogy még egyéves szerződés kötötte a Puskás Akadémiához, ám a két klub megállapodott egymással.

Radó 1+1 éves szerződést kötött a kék-fehérekkel, ami azt szokta jelenteni, hogyha egy játékos nem kap számára kedvezőbb ajánlatot, akkor az automatikusan meghosszabbítódik.

 

Na már most, az szinte totál elképzelhetetlen, hogy a Vasas ne tudjon jobb ajánlatot tenni a ZTE-nél (és a Fradit, a Vidit és a Puskást leszámítva bármelyik csapatnál anyagi értelemben)), amit jelez az is többek között, hogy Zalaegerszegen megszorító intézkedéseket kellett hozni a koronavírus-járvány miatt, a Vasasnál meg nem. Arról nem beszélve, hogy éppen Sallói István, a ZTE sportigazgatója nyilatkozta azt a télen, hogy a Vasas teljesen felborított a belföldi átigazolási piacot. És ezt még akkor mondta, amikor nem kellett megszorítaniuk…

 

Silye Erik az elmúlt két évben a Mezőkövesd alapembere lett, nyáron az utolsó pillanatban került vissza Matyóföldre a zöld-fehérektől. Ismét kölcsönbe és ismét csak egy évre…

A Vasasnak tehát az FTC-vel kellene megállapodnia a bal oldali védő megszerzéséről, akit viszont a Kövesd is szívesen látna a továbbiakban is. 

 

Érdekes versenyfutás lesz, véleményünk szerint a Vasas jobb ajánlatot tud tenni a Kövesdnek és a játékosnak is anyagilag, ám szakmailag és majd ebből kifolyólag anyagilag az FTC és Silye is jobban járhatna, ha a Mezőkövesd kijutna a nemzetközi kupába…

 

A Vasasnál tehát mindenképpen a feljutás lesz a cél!

FRISSÍTVE: 9.20

Zsótér Donát újabb magyar kérője – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC