nb1.hu

Honvéd: drasztikus változtatások lehetnek, de nem csak a kispadon

Többen is távozhatnak, edzők és vezetők is.

Az nb1.hu információi szerint a csapat gyenge szereplése miatt drasztikus változások lesznek a 11., azaz kieső helyen gyengélkedő Kispestnél.

Az nb1.hu úgy tudja, távozik a kispadról, de nem a klubtól Pisont István vezetőedző (a klub alkalmazásában marad), akinek a helyére Horváth Ferenc a legesélyesebb, akinek ezúttal is Szamosi Tamás lehet a segítője.

Szintén távozhat Urbányi István sportigazgató, Nagy László, sportszakmai koordinátor, de az első csapat kötelékéből még további edzők sorsa is kérdéses, akárcsak a háttér és a technikai stábban dolgozók köreiben is vannak olyanok, akik nem biztos, hogy maradnak.

Kérdéseinkkel telefonon és e-mailen is kerestük a Honvéd illetékeseit, amit válaszolnak a híreinkkel kapcsolatos kérdésekre, arról is beszámolunk, akárcsak azokról az esetleges fejleményekről, melyeket a klub tesz majd meg hivatalosan, ha sor kerül rájuk.

FRISSÍTÉS: 20.51
A Honvéd hivatalos levélben jelezte, hogy amennyiben bármilyen hivatalos bejelentésük lesz, akkor azt a Honvéd honlapján teszik közzé.

HÉTFŐ, 15.22:

 

Kispest: bejelentették a drasztikus változásokat – NB1.hu

 

 

15.48:

 

Bejelentette a Honvéd az új vezetőedzőjét – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC