nb1.hu

Gyász: így búcsúzik a Sport TV Puhl Sándortól

Szakértőként dolgozott a csatornánál.

Korábban már jeleztük, hogy elhunyt Puhl Sándor. A kiváló játékvezető 1994-ben vb-döntőt vezetett, 1997-ben pedig a BL-finálét kapta meg.

Gyász: elhunyt Puhl Sándor – NB1.hu

 

A Sport Televízió így búcsúzott el Puhl Sándortól, aki a csatornánál szakértőként tevékenykedett:

" Az utolsó sípszó – búcsú Puhl Sándortól

Életének 66. évében elhunyt Puhl Sándor, a négy alkalommal is a világ legjobbjának megválasztott játékvezető-legenda, aki szakkommentátorként a 2000-es alapítása óta a Sporttelevízió csapatának tagja volt.

Elment a legkiválóbbak egyike.

Puhl Sándor a Sporttelevízió indulása, 2000. októbere óta volt csapatunk állandó tagja, mint szakkommentátor.

1994 és 1997 között – mind a négy évben – a világ legjobb labdarúgó-játékvezetőjének választották. Először 1994-ben, egy szenzációsan dirigált világbajnoki döntő után. 2000-ben sportpályafutása elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztkeresztjét is átvehette, de a világsikerek, majd a méltó elismerések semmit nem változtattak rajta, ő maradt az a vagány futballbíró, aki mindig is volt, és amilyennek mindenki ismerte.

Játékvezetőként 2000. november 15-én egy Olaszország – Anglia mérkőzésen lépett pályára utoljára. Akkor már, és attól a naptól fogva, több mint 20 esztendőn keresztül a SportTV képernyője volt számára a hazai pálya. Ezer és ezer mérkőzés elemzése, ezer és ezer stúdióbeszélgetés, pontosan abban a sajátos, utánozhatatlan stílusban, ahogy a sípot is fújta minden mérkőzésén. Ahogy csakis az ösztönös zsenik képesek formálni vagy épp megmutatni a világ egy szeletét.

Mély fájdalommal búcsúzunk barátunktól, kollégánktól, a bírófejedelemtől, Puhl Sanyitól."

FRISSÍTÉS:

21.41:

Gyász: Marco Rossi és Orbán Viktor megemlékezése Puhl Sándorról – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC