Guzmics visszatérhet(ne) Magyarországra a Slovanból – EKSZKLUZÍV INTERJÚ

Hívják a lengyelek is – nem megszokottan tárgyal.

Forrás:

A 2016-os emlékezetes Európa-bajnokságon azon játékosok egyike volt, akik mind a négy mérkőzésen végig a pályán volt és a szurkolók is elismerték teljesítményét. Guzmics Richárdról van szó, akiről mostanában nagyon keveset hallani pedig ez év januárjában visszatért Európába. Méghozzá a Slovan Bratislava kötelékébe, mely gárda tagjaként szlovák bajnok lett.

Miért a Slovanra esett a választásod?
Januárban tértem vissza Kínából azzal a szándékkal, hogy újra közel legyek szülővárosomhoz, családomhoz, barátaimhoz. Kína nagyon messze volt és annak ellenére, hogy kint nagyon megbecsültek és úgy éreztem jól is ment a játék, mégis vissza akartam jönni Európába. A külföldi lehetőségek közül a Slovan ajánlata volt az, amelyik talán legjobban megfelelt annak, hogy közel legyek az otthonomhoz, erős csapatba kerüljek, valamint játékosként fontos célomat elérjem, mégpedig azt, hogy egyszer bajnokcsapat tagja legyek, amire itt nagy esély nyílt.

Hogy sikerült a beilleszkedés?
Az elején tudtam, hogy van lemaradásom és úgy számoltam, hogy március közepétől már elérem azt a szintet, ami szükséges ahhoz, hogy a bajnokságban számolhassanak velem. Ez alapvetően így is történt és az elején csereként, aztán kezdőként is számolt velem a szakmai stáb. Megnyertük a szlovák bajnokságot, ami nagyon fontos volt a klubnak, így azzal számoltam, hogy az ősz folyamán még hasznosabban tudom segíteni a gárdát.  A BL indulás miatt a kerethez sok új játékos érkezett, így a védelemben is jóval többen vagyunk, mint tavasszal. Sajnos a számításaim nem éppen úgy alakultak, ahogyan szerettem volna, ugyanis kevesebb lehetőségem van játszani. Nekem ez jelen pillanatban elég, nehezen kezelhető, mert eddig akárhol is játszottam mindig kezdő voltam vagy kiharcoltam a kezdőbe kerülést.

Váltani szeretnél?
December 31-ig van élő szerződésem a pozsonyiakkal és úgy gondolom, ha nem lesz változás a helyzetemben, akkor mindenképpen váltani szeretnék, mert számomra a legfontosabb, hogy hétről-hétre ott legyek a pályán. Amennyiben itt nem bizonyíthatok, lépnem kell tovább, ugyanis négy-öt évet érzek még magamban annyi erőt, hogy magas szinten tudjak játszani.

Megfordult a fejedben esetleg a Magyarországra történő visszaigazolás?
Bevallom őszintén, amióta hazatértem Kínából, sokszor gondolkodtam már azon, hogy újra a hazai legfelső osztályban folytassam. A Haladás meccsein kívül voltam nyáron a kupacsapataink meccsein, mindegyik magyar gárdának szurkoltam. Sajnos a nevelőegyesületem kiesett az első osztályból, de nagyon bízom abban, hogy rövidesen újra az első osztályú lesz a gárda. Az elmúlt időszakban komoly ajánlatot kaptam az egyik hazai klubtól, azonban másoktól is érkezett megkeresés otthonról, Lengyelországból pedig, amióta eljöttem onnan, minden átigazolási időszakban több csapat is megkeresett. Nagyon jó érzés ez számomra, mert úgy érzem, ezek szerint jó munkát végeztem. Lassan hat éve játszom külföldön és úgy látom a magyar bajnokság is sokat erősödött. Mivel szerződésem már nincs menedzserrel, így Magyarországot illetően magam tárgyalok, míg külföld esetén, amennyiben menedzseren keresztül érkezik lehetőség, át fogom gondolni a lehetőséget, de őszintén bevallom, hazafelé kacsingatok már.

A 2016-os Európa-bajnokságon a válogatott oszlopa voltál. Mit gondolsz a jelen helyzetről?
Sosem fogom elfelejteni a 2016-os Eb-sikereket, ahogy minden magyar szurkoló is örömmel és jó érzésekkel gondol vissza azokra a hetekre. Figyelem a fiúk mostani meccseit is és szurkolok nekik. Természetesen szeretnék újra a válogatottban játszani, remélem lesz még rá lehetőségem.

A játékos-pályafutásod, igaz még nem ért véget, de tervezed-e már a jövődet is?
Ahogy elmondtam, szeretnék még négy-öt évet focizni, majd amennyiben lehetőségem lesz rá, a labdarúgás mellett maradni. Edzőként vagy menedzserként tevékenykednék, kihasználva a lengyel, kínai, szlovák kapcsolataimat, hiszen beszélek angolul, lengyelül és szlovákul is sok mindent megértek. Most azonban még a játékra koncentrálok, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.

Legfrissebb híreink