nb1.hu

Felkészülés: legyőzte a Vasas a Lokit, megyei rangadón kapott ki a Kövesd

Csúnya sérülést szedett össze a debreceni játékos.

Az NB I-es együttesek gőzerővel készülnek a következő idényre. Szombaton 10 órától a Vasas a Lokival csapott össze, míg a Mezőkövesd a DVTK elleni megyei rangadón gyakorolhatott.

Vasas-DVSC 1-0

A dvsc.hu beszámolója a találkozóról:

"Az NB III-as Sényő (8-0) után szombaton egy NB I-es együttes ellen lépett pályára a Loki felkészülési mérkőzésen. Együttesünk a fővárosban a jó erőkből álló Vasas otthonában vendégszerepelt, és kemény találkozót vívott.

A meccs sérüléssel kezdődött, a 9. percben Cipf fejbe rúgta Manriquét, aki fejsérülést szenvedett és eleredt az orra vére, le is kellett cserélni, helyére Ferenczi János állt be. A hazaiak igencsak keménykedtek, az első félidő felénél a fiatal Farkas Tamás is megsérült, őt Szécsi Márk váltotta.

A 25. percben megszerezte a vezetést a Vasas, Vida jobb oldali beadása után a lesgyanús pozícióban lévő Bobál fejelte 10 méterről a labdát a léc alá (1-0). A szünetig több gól nem esett.

A második játékrészre beállt Hrabina, Sipos, Charleston, Varga, Bódi, Bévárdi, Dorian Babunski és Major is, a Loki pedig igyekezett egyenlíteni. Volt is lehetősége a csapatunknak, azonban Jova többször is jól avatkozott közbe.

A hajrában aztán kiderült, hogy az első félidőben esett gól el is döntötte a mérkőzést.

A DVSC az összecsapás után Ausztria felé vette az irányt, ahol jövő hét vasárnapig edzőtábor vár a Joao Janeiro vezetőedző tanítványaira. Ez idő alatt több nemzetközi felkészülési összecsapást is vív a gárda, elsőként jövő hét csütörtökön a ciprusi első osztályú Arisz Limasszol ellen."

Felkészülési mérkőzés.
Vasas-DVSC 1-0 (1-0).
Fáy utcai Sportcentrum, zárt kapuk mögött, vezette:
Takács.
Vasas: Jova – Szilágyi Z., Litauszki, Baráth B., Deutsch – Cipf, Pátkai, Vida M., Sztojka – Bobál G., Géresi. Csere: Uram (kapus), Márkvárt, Hidi M., Katona, Faragó, Kapornai, Szilágyi Sz., Pekár, Szalai. Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVSC: Gróf – Baranyai, Dreskovic, Deslandes, Manrique – Baráth P., Dzsudzsák – Farkas T., Kundrák, Sós – Rácz B. Csere: Hrabina, Erdélyi B. (kapusok), Kusnyír, Sipos, Charleston, Ferenczi, Varga J., Bódi, Szécsi, Dorian Babunski, Bévárdi, Major. Vezetőedző: Joao Janeiro.
Gól: Bobál G. (25.).

Mezőkövesd-DVTK 2-3

A gólok története a DVTK közvetítése alapján:

"9. p.: Újabb hazai labdaszerzés a felezővonalnál, Stefan Drazics kapta a labdát, és végül Póser mellett is elhúzva azt közelről a hálóba passzolt, 1-0!

43. p.: Szép diósgyőri támadás végén Jurek passzát az üresen érkező Lukács Dániel kissé jobbról a kapu jobb alsó sarkába kőtte, 1-1!

66. p.: Diósgyőri labdavesztést követően Marin Jurina értékesítette a jobb oldali beadást, 2-1!

67. p.: Csirmaz jobb oldali beadását követően Eppel ollózó mozdulattal próbálkozott, majd balról Oláh lekészítette a labdát, végül Lukács Dániel 12 méterről, kissé balról a kapu hosszú oldalába tekert, 2-2!

83. p.: Oláh Bálint indította Bertust, aki középre adott, a labda a 16-os vonalán Csirmaz István elé került, aki középről egyből a kapu bal oldalába lőtt, 2-3!"

A Mezőkövesd beszámolója a meccsről:

"

Negyedik edzőmérkőzését játszotta le csapatunk, ma délelőtt a másodosztályú Diósgyőr volt labdarúgóink ellenfele hazai környezetben. Együttesünk kezdte aktívabban a mérkőzést és már a 9. percben megszerezte a vezetést, miután egy labdaszerzést követően Drazic talált közelről a hálóba. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, de nagy helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani a kapuk előtt. Az első félóra végén Kállai K. villant kétszer is, előbb a lövését hárította Póser, majd éles szögből a kapu mellé helyezett. A 38. percben Jurek kísérletét ütötte szögletre Tordai. Négy perccel később Drazic kapott remek kiugratást, de Póser eszén nem tudott túljárni, hárított a DVTK kapusa. A kimaradt lehetőségre góllal válaszoltak a vendégek, Jurek passza után Lukács lőtt a hálóba a 43. percben, így az első félidő után 1-1-re állt a mérkőzés.

A szünetben mindkét csapat többet cserélt, helyzeteket azonban nem tudtak kialakítani a csapatok az első negyedórában. A félidő felénél gyors gólváltás történt; a 66. percben egy labdaszerzést követően Jurina talált a kapuba, egy perccel később viszont a túloldalon Lukács helyezett mintegy 14 méterről a hálóba. A 73. percben közel jártunk a 3. gólhoz, azonban Kis beadása a keresztlécről kipattant. Tíz perccel később előnybe kerültek a vendégek, egy formás akció végén a mezőkövesdi nevelésű Csirmaz lőtt a hálóba. A hajrában még mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek a gólszerzésre, újabb találat azonban nem született, így 3-2-es diósgyőri győzelemmel zárult a felkészülési mérkőzés."

Mezőkövesd Zsóry – Diósgyőri VTK 2-3 (1-1)
Mezőkövesd, Zsóry Edzőcentrum, zárt kapuk mögött. Játékvezető:
Karakó Ferenc (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert).
Mezőkövesd: Tordai (Ryabenko, 46.) – Madarász, Karnitski,  Kotula M. (Kállai Z., 59.) – Kállai K., Cseke, Beširović, Vajda – Molnár G. (Kiš, 46.), Dražić (Jurina, 46.), Cseri (Derekas, 59.). Vezetőedző: Supka Attila.
DVTK 1. félidő: Póser Dániel – Farkas Dániel, Mrva Patrik, Szatmári Csaba, Bárdos Bence – Holdampf Gergő, Benkő Péter,  Vajda Botond – Jurek Gábor, Lukács Dániel, Papp Marcell. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
DVTK 2. félidő: Branislav Danilović –  Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence (Hegedűs János, 68.), Bokros Szilárd – Bertus Lajos,  Holdampf Gergő (Illés Bálint, 85.), Oláh Bálint – Jurek Gábor (Oláh Balázs, 82.), Eppel Márton, Lukács Dániel.
Gólszerző: Dražić (1-0) a 9., Lukács D. (1-1) a 43., Jurina (2-1) a 66., Lukács D. (2-2) a 68., Csirmaz (2-3) a 83. percben.

FRISSÍTÉS:

19.59:

Újabb edzőmeccset játszott a Vasas, részletek itt

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC