Eldőlhetett, hol folytatja a korábbi Haladás-játékos

A rutinos védőről nyilatkozott a felvidéki klub új vezetőedzője.

Forrás: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint

A 107-szeres szlovák válogatott Miroslav Karhan érkezését 2019. december 27-én jelentette be a KFC Komárom. A Šport szerdai számában megjelent interjúból kiderült, ekkor találkozott másodszor egymással Baráth György, a klub elnöke és a 43 éves szakember. A megegyezés tehát gyorsan megszületett - jelezte a felvideksport.hu.

"A komáromi csapatnak hosszútávú tervei vannak, ez megtetszett. Ráadásul ez egy másodosztályú csapat, amely profi szinten működik. Ez döntött. A szezon végéig egyeztünk meg a közös munkában, ami mindkét fél elégedettsége esetén tovább folytatódhat" – nyilatkozta Karhan, aki az eddigi szakmai stábbal dolgozik majd tovább. A szakember úgy érzi nincs szüksége rá, hogy beszéljen elődjével, Olejník Józseffel, hiszen az asszisztensei minden fontos információt el tudnak neki mondani.

Élő közvetítés az átigazolásokról - a Lokitól igazolt a Vasas - NB1.hu

 

A csapathoz szezon közben megérkező Saláta Kornél az utolsó hírek szerint valószínűleg marad a Duna-partján. "Amikor utoljára beszéltem vele, azt mondta, hogy vár egy magyarországi klub visszajelzésére és a szerint dönt majd a folytatásról. Ha maradna, nagy segítségére lenne Komáromnak. Az utolsó információk arról szólnak, hogy végül úgy döntött, marad és segít a csapatnak a tavasszal is" – beszélt a 40-szeres szlovák válogatott védőről az új edző.

Saláta legutóbb Szombathelyen játszott a Haladásnál, összesen hét NB I-es mérkőzésen öltötte magára a zöld-fehérek mezét 2019 februárja és márciusa között.

Legfrissebb híreink