nb1.hu

Dzsudzsák átigazolása: megszólalt a menedzsere

Elárulta, mennyi időre írt alá válogatottunk csapatkapitánya.

Továbbra is az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Ain labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázs – számolt be pénteken a hazai szövetség (MLSZ) honlapja.

A 33 éves szélsőtől a napokban vált meg korábbi klubja, az al-Ittihad Kalba, amely helyi beszámolók szerint szakmai okokra hivatkozva hozta meg döntését.
    
"Nagyon örülök, hogy az ázsiai régió egyik legjelentősebb klubjához kerültem – idézte őt az mlsz.hu oldal. – Nagyon boldog vagyok, hogy néhány nappal azután, hogy az eddigi klubom úgy döntött, nem számol velem a jövőben, egy olyan csapathoz igazoltam, amely egyértelműen előrelépést jelent előző csapatomhoz képest."
    
Dzsudzsák méltatta az al-Ain infrastruktúráját, múltját és szurkolótáborát, és kiemelte, hogy az al-Ain jelenleg is harcban van a bajnoki címért, ahogy az Ázsiai Bajnokok Ligájában is érdekelt, így jövő héten már ott is meccsük lesz.
    
Az al-Ain eddig egyszer, 2003-ban nyerte meg az ázsiai BL-t, de 2005-ben és 2016-ban is döntős volt. 2018-ban a klubvilágbajnokságon szintén a fináléig menetelt, míg otthon 13 bajnoki címmel és hét kupagyőzelemmel büszkélkedhet. A csapat a mostani szezonban is bajnoki címet szeretne szerezni és az ázsiai BL-ben is a lehető legtovább igyekszik jutni.
    
"A bajnokság és a BL, úgy érzem, kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a válogatott előtt álló komoly kihívásokra is a lehető legjobban felkészülhessek és minél jobban tudjam majd segíteni a csapatot" – tette hozzá Dzsudzsák, aki 2016 nyara óta futballozik az Egyesült Arab Emírségekben. Előbb az al-Vahda együttesében játszott, majd 2018 szeptemberében igazolt az al-Ittihad Kalbához, amelyben a másfél idény alatt 36 meccsen kilenc gólt szerzett, miközben 52 alkalommal hozta helyzetbe társait.
    

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról – Bódog és Nikolics is visszatért – NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

 

Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József a közmédiának elmondta: az általa képviselt labdarúgó olyan klubhoz került, amely sokkal nevesebb és jobb, mint ahonnan távozott, így minden szempontból jónak minősíti a váltást. Hozzátette: a válogatott miatt elsődleges céljuk volt, hogy gyorsan megtalálják az új állomáshelyet, és amennyiben a szövetségi kapitány számít rá, "ne legyen kiesés a játékában". Elmondta: Dzsudzsák szerződése fél évre szól, további két évre szóló opcióval.
    
Az al-Ain jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban, ugyanakkor egy, illetve két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisai. A csapat jelenlegi vezetőedzője a portugál Pedro Emanuel, aki korábban a ciprusi Limasszollal kupát és szuperkupát is nyert.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC