nb1.hu

Dárdai távozik Berlinből?

Nagyon érdekes dolgok zajlanak a Herthánál.

November 27-én nevezte ki új vezetőedzőjének a Hertha Jürgen Klinsmannt. A korábbi kiváló labdarúgó Ante Covicot váltotta a berliniek kispadján, miután Dárdai Pál utódjával gyengélkedett a klub a Bundesligában.

Az elmúlt fordulókban Klinsmannal megindult felfelé a csapat, négy meccsen nyolc pontot szereztek és féltávnál a 12. pozícióban "telelnek" – január 19-én a Bayernt fogadják a bajnokságban. Addig azonban vár rájuk egy floridai edzőtábor, ezzel egyetemben pedig egy jókora átalakulás a keretben. 

Történetesen ugyanis a jelenlegi 34 fős fővárosi alakulatból a tréner mindössze 25 játékost visz magával az Egyesült Államokba, a kimaradók ezzel egyetemben minden valószínűség szerint távoznak az átigazolási időszakban. A Bild szerint többek között olyan, korábban fontos láncszemekről van szó, mint Salomon Kalou, Ondrej Duda vagy épp Alexander Esswein, de rajtuk kívül ifj. Dárdai Pállal sem számol Klinsmann – azaz könnyedén előfordulhat, hogy Palkó új gárdában folytatja pályafutását.

Az érkezők oldalán sem viccel a jelek szerint az edző, az argentin válogatott Santiago Ascacíbarral már megállapodtak a berliniek, emellett a PSG sztárja, Julian Draxler is Berlinben folytathatja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC