nb1.hu

Cáfolta az MLSZ elnöke a távozó szakmai vezetőt

Vancsa Zalán sorsa is fontos tényező volt.

Az M4 Sportnak adott interjút Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetői posztjáról másfél év után távozó Fehér Csaba szavaira reagált.

Fehér a múlt héten a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy olyan előírásokat kellett volna képviselnie az utánpótlás-versenyrendszer átalakításával és az átigazolási szabályokkal kapcsolatban, amelyeket nem a részvételével és egyetértésével alakítottak ki, rádadásul az is elvárták volna tőle, hogy befolyásos szülőkkel egyeztessen a válogatási elvekkel kapcsolatban.

Csányi Sándor erre így reagált:

„Ilyenről nincs szó. Egyetlen esetben történt, hogy egy, egyébként a magyar labdarúgásban évtizedek óta vezetőként dolgozó szülő egy adott korosztályba nem engedte el a gyerekét a válogatottba, mert úgy ítélte meg, hogy a gyerek már előbbre tart és eggyel föntebbi korosztályban kellene játszania. Sajnos ez a szülő nem ápolt túl barátságos viszonyt Fehér Csabával, az MLSZ vezetése pedig a konfliktus után fél évvel szerzett erről tudomást. Egy nagyon tehetséges gyerekről van szó, akivel kapcsolatban remélhetőleg néhány napon belül bejelentik, hogy egy nagy európai klub leigazolja. Barczi Róbert leült a szülővel és tisztázták a félreértést, azt gondolom, hogy ez volt a helyes út, nem pedig üzengetni egymásnak fél éven keresztül, hiszen egy tehetséges gyerekről van szó. Az MLSZ kollégái, az utánpótlás-válogatottat összeállító edzők teljesen függetlenek, semmi ilyen jellegű állítás nem igaz, amit Csaba mond, ez az egy eset kivétel volt, de itt is egy szakember szülővel ültünk le."

A fentebb említett fiatal játékos Vancsa Zalán volt, akiről az Az NB1.HU január 4-én adott jelzést arról, hogy az angol bajnok Manchester Cityt is működtető City Football Group holding is érdeklődik az MTK 17 éves kiválósága iránt.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC