Bulgária-Magyarország: tippelt a magyar futball reménysége

Nagyapja nyomdokaiba lépne.

Forrás: fcm.dk

A hétszeres válogatott Puskás Lajos unokája, Puskás Zsombor Dániában bontogatja a szárnyait. Puskás Lajos egyébként a Vasassal kétszer nyerte meg a bajnokságot, egyszer pedig a Magyar Kupát.

A 16 éves Puskás Zsombor az FC Midtjylland profi labdarúgója. A tehetséges védő a Borsnak adott egy nyilatkozatot, amelyben elmondta három kívánságát is:

"Bekerülni a magyar felnőtt-válogatottba, Európa-szerte ismert futballista lenni, és megélni, hogy a szeretteim is élvezik a sikereimet" - hangsúlyozta Puskás Zsombor.

A fiatal védő egyébként optimistán várja a magyar válogatott Bulgária elleni mérkőzését. Szerinte Willi Orbán visszatérésével a mieink esélye megnő a győzelemre. A tervek szerint Marco Rossi csapata március 26-án lépett volna pályára Szófiában, de a koronavírus átírta a forgatókönyvet. A két csapat valószínűleg novemberben csaphat össze egymással.

 

"Nyer 1-0-ra (a magyar válogatott - a szerk.), mivel középső védőnk, Orbán Willi sérülés utáni visszatérésével javul az esély" - mutatott rá Puskás. 

 

Jelenleg nem foglalkoztatja a hazatérés kérdése, mivel Dániában szeretne fejlődni. Egyébként az FC Midtjylland utánpótlásképző rendszerét az UEFA is elismerte.

"Januárban díjat vettek át a képviselői Nyonban, mert ez a klub a legutóbbi idényben a legeredményesebben népszerűsítette az európai ifjúsági ligában rejlő értékeket. Jellemző, hogy az AS Roma és a Manchester United elleni hazai U19-es találkozónkat 10 000 dán drukker nézte meg" - mondta Puskás Zsombor. 

Legfrissebb híreink