Bajnokságok folytatása: nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik

FRISSÍTVE! FRISSÍTVE! FRISSÍTVE!

Forrás:

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke múlt héten jelentette be, hogyha június 13-ig nem lehet folytatni a 2019/20-as bajnokságokat, akkor azokat befejezettnek kell nyilvánítani.

Kiesők nem lennének, arról viszont később születne döntés, hogy legyenek-e melléjük feljutók az NB II-ből vagy nem.

Ma Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kijárási korlátozások enyhítéséről beszélt, és sokan elkezdtek örülni, mert arról beszélt, hogy „május 4-től, azaz hétfőtől ismét a profi, amatőr és tömegsportban engedélyezik az edzést és a zártkörű sporteseményeket.”

Ám egy nagyon fontos tényezőre sokan nem figyeltek oda, mégpedig a helyhatározóra. 

 

Mert Gulyás azt mondta, hogy VIDÉKEN engedélyezik!

 

Azaz, Budapesten még nem lehet csoportos edzéseket és zártkörű sporteseményeket tartani – szavai szerint.

Hogy részleteiben ez mit jelent, nehéz egészen pontosan megtippelni, amit jelez, hogy cikkünk megjelenéséig még az MLSZ sem adott ki állásfoglalást.

 

Viszont ha csak vidéken lehet edzeni és rendezvényeket tartani, akkor az azt jelenti, hogy egyetlen olyan bajnoki osztály sem tud folytatódni, melyben vannak fővárosi alakulatok.

 

Az NB I-ben, az NB II-ben, az NB III mindhárom osztályában vannak budapesti csapatok, míg a megyében is azokban, melyekben Pest megyei csapatok szerepelnek. Így ezekben az osztályokban elméletileg még nem lesznek meccsek, mert a szigorúbb korlátozások Budapestre és Pest megye egyes körzeteire vonatkoznak.

Kivéve, ha külön engedélyt kap a labdarúgás (és a többi csapatsportág) - de erről (még?) nincs szó.

Persze lehetne arra gondolni, hogy a budapesti csapatok edzenek vidéken és legyenek ott is a meccsek, ám a helyzet azért nem ilyen egyszerű, ám elméletileg megoldható lenne.

Érthető lenne, ha a fővárosi gárdák ragaszkodnának a hazai pályához, még ha nem igazán lehetnének nézők a meccseken, ezért használta Gulyás a zártkörű kitételt.

Viszont azt is bejelentette, hogy „augusztus 15-ig nem lehet megtartani az 500 főnél nagyobb rendezvényeket” - méghozzá az egész ország területén. Azaz, itt van egy kis „joghézag” mert akár 499 néző bemehetne a meccsekre – gondolták sokan elsőre, de akkor azok meg nem lennének zártkörűek ugye...

Sok még tehát a kérdőjel...

Amit a Magyar Közlönyben további részletek jelennek meg, vagy az MLSZ bejelentést tesz, azokról is beszámolunk.

A lényeg a 7. perctől:

FRISSÍTÉS

19.32:

Csütörtökön tartották a legújabb Kormányinfót. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, május 4-től a védekezés átlép a második a szakaszba. Ez az információ érinti a sportot, így a labdarúgást is. Hétfőtől a profi sportban engedélyezik az edzéseket vidéken. Ebből kifolyólag több esély van arra, hogy az NB I mostani szezonja a pályán fejeződhet be. 

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy már május 23-án folytatódhat a küzdelem az élvonalban.

"Ha lehetővé teszik, akkor elkezdjük a bajnokságot, az MLSZ elnöksége erről korábban állást is foglalt, és erről tájékoztatta a csapatokat is. A mi számításaink szerint május 23. és június 13. között tudnánk elkezdeni, és ez esetben be tudjuk fejezni június végére, július legelejére" - idézi Csányit az nso.hu

Security Check Required

 

A május 23-i rajtról már az nb1.hu-n is olvashattak egy cikket szerda reggel. Ezt a startot jósolta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. A június 13-i napot pedig Csányi a küldöttgyűlésen nevezte meg végső időpontként, vagyis ha eddig nem lehet meccseket rendezni, akkor be kell fejezni a mostani szezont. 

Emellett az is elhangzott a csütörtöki Kormányinfón, hogy 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani Magyarországon augusztus 15-ig, vagyis minden bizonnyal zárt kapuk mögött indulhat újra a pontvadászat, ha így újra elkezdődhetnek a küzdelmek.

Az nb1.hu az MLSZ küldöttgyülését követően megkérdezte Csányi Sándortól, hogy mikor térhetnek vissza a szurkolók a lelátókra, valamint annak mekkora esély lehet, hogy fokozatosan térhetnek vissza az arénákba a szimpatizánsok. Az MLSZ elnöke elmondta, nagyon körültekintően kell eljárniuk, mert minden kormányzati és egészségügyi előírást be kell tartaniuk. Utalt rá, hogy elsődleges, hogy előbb meccsek legyenek, utána minden eshetőséget mérlegelnek folyamatosan. Kiemelte, minden esetben fontos az egészség, a tesztelés, hogy csak azok legyenek ott, akik jól vannak és nem veszélyeztetnek másokat, így a játékosokat, az edzői stábok tagjait és a kluboknál dolgozókat.

FRISSÍTÉS: PÉNTEK, 4.54

Mint ismeretes, a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter arról nyilatkozott, hogy hétfőtől újraindulhatnak a csapatsportágakban az edzések és zártkörű mérkőzéseket is lehet rendezni, ám ezt azután mondta, hogy ismertette a vidéki enyhítéseket (előtte arról beszélt, hogy Budapesten és környékén maradnak a korlátozások). A hetedik perctől érdemes megnézni a felvételt. Még maga Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is arról nyilatkozott tegnap délután, hogy ahhoz, hogy biztosat lehessen mondani, meg kell várni, mi jelenik majd meg a Magyar Közlönyben.

És a Magyar Közlöny tiszta vizet öntött a pohárba:

„„1. §
(1) Magyarország egész területén
a) sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható,
b) a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett” 

Azaz, nézők nem lehetnek a mérkőzéseken, a kérdés már csak az, mikortól indulhat pontosan a bajnokság.

Eddig ugye úgy volt, hogy a csoportos edzések engedélyeztetése után három hétre vagy 20 napra van szükségük a csapatoknak ahhoz, hogy felkészüljenek a folytatásra. A 20. nap pont május 23. szombat.

Az nb1.hu egyébként már szerda reggel jelezte, hogy legkorábban május 23-án vagy 27-én folytatódhatnak a bajnokságok.

Legfrissebb híreink